2014. december 5-én a Művelődési Házban tartott előadást “Ősképek és a Szent Korona” címmel, Molnár V. József lélek- és néprajzkutató. Az érdekes előadáson hallhattak az ősképek és a gyermekrajzok üzenetéről is. Molnár V. József munkássága központjában az ősképek rendszerének elemzése és rendszerezése áll, amelyek a népi motívumainkban, rovásjeleinkben, valamint a gyermekek rajzaiban is fellelhetők.
Molnár V. József egyike volt azoknak, akik megalapozták a magyarság belső, lélekképének tudományát. Ő a népi gondolat egyetemességét – szokásoktól, szentektől, születéstől, haláltól, a Boldogasszony hétágú életfájától a lélek legmélyéig hatolva – kutatta. A történész az ősképet helyezte kutatása középpontjába, amely mint tanítja, kegyelmi ajándék, és ennek felismerése teszi a magyarságot a szerves Mindenség magjává.
Az előadás után a szervezők vacsorával egybekötött baráti beszélgetésre hívták meg a résztvevőket.
Perkátai ÁMK
Fotók a rendezvényről: