Elhunyt Buzánszky Jenő
Tegnapi este, január 11-én életének 90. évében elhunyt az Aranycsapat jobbhátvédje, Buzánszky Jenő. A legendás klasszikus Aranycsapat utolsó élő tagja olimpia bajnok, világbajnoki ezüstérmes, 49-szeres válogatott volt. Jenő bácsi volt az, aki Perkátára is ellátogatott Puskás Ferenc halála után és a 2006 decemberében tartott előadásán nemcsak Puskás Ferencet, hanem a magyar labdarúgást is éltette számunkra. Jószerencsémnek tartom, hogy a 2006-os előadás – amelyre Benke Zoltán tanár Úr hívta meg – után Szilasy László képviselő Úrral hazavihettük Buzánszky Jenőt és néhány órát vele tölthettünk, aminek a végén behívott minket a házába. Egy egyszerű házban lakott feleségével azon a Dorogon, ahol pályafutása nagy részét megélte. A ház nappalijában voltak kiállítva Jenő bácsi díjai, érmei, illetve az Aranycsapathoz kapcsolódó relikviák. Büszkén mutatta meg nekünk az állami kitüntetéseit, a külföldi szövetségek díjait, az olimpiai bajnoki címét. Majd utána – mivel magától nem mutatta volna meg – csak a mi rákérdezésünkre, a vitrin hátuljában árválkodó kicsi érem kapcsán, amit a kezünkbe is vehettünk, megkérdeztük: „Jenő bácsi, mi ez?” Jenő bácsi idegesen, fogát összeszorítva csak annyit mondott: „Az ezüst.” Éreztük rajta több, mint fél évszázad múltán is a dühöt, és azt is, hogy ezt az érmet legszívesebben nem is tartaná a vitrinben a büszkeségei között. Ezután csak a felesége hosszas kérlelése után került vissza a helyére ez az díj. Érthetetlen volt számunkra, akik már évtizedek óta nem is látják világversenyen a magyar csapatot, hogy az a világbajnoki második hely mekkora csapás volt nekik.
A magyarok szívében és minden labdarúgást szerető ember emlékezetében viszont örökké megmarad az Aranycsapat Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor összeállítással.
Jenő bácsi, nyugodj békében!
Fotó: fourfourtwo.hu
Perkáta, 2015. január 12.
Somogy Balázs