2015. február 16. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Perkátán járt Kisbács képviselő-testülete

 Önkormányzatunk meghívására Perkátára látogatott erdélyi testvértelepülésünk, Kisbács képviselő-testületi delegációja. A csoportban 12 települési tanácsos érkezett hozzánk Florin Muresan polgármester Úr és Deák Ferenc alpolgármester Úr vezetésével. A 7 tagközségből álló, közel 11.000 lakosú testvértelepülésünk delegációja péntek délután érkezett hozzánk, amikor is meglátogatták az óvodát, az iskolát és a Győry kastélyt, majd a Polgármesteri Hivatalban tárgyalást folytattak a perkátai testülettel. Este vacsorával vártuk őket, amikor is találkoztak a Perkáta-Kisbács Baráti Egyesület tagjaival, akik segítik, működtetik ezt a kapcsolatot Siba Árpádné elnök és Molnárné Horváth Zsuzsanna vezetésével. A faluházi vacsorán jelen volt és köszöntötte a vendégeket dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, aki kiemelte, hogy Fejér megye egyik legfontosabb partnerkapcsolatát Kolozs megyével működteti, és ebből a testvérmegyei kapcsolatból származik Perkáta és Kisbács 2004 óta létező barátsága. Florin Muresan polgármester Úr és Deák Ferenc alpolgármester Úr is köszöntötte a megjelenteket, majd Perkáta nevében jómagam.

A szombati napon Budapestre látogatott a kisbácsi csoport, ahol a Parlamentbe mentek el, majd a történelmi zsidónegyed és a Dohány utcai zsinagóga után a Bazilikában is jártak. Késő délután a felújított Várkertbazárt tekintették meg és a Budavári palota, a Sándor-palota és Halászbástya szerepelt a várbeli sétájukban. Este egy borkóstolással egybekötött vacsorával zártuk a programot. Vasárnap reggel indult haza Kisbácsba a csoport.

Perkáta, 2015. február 16.

Somogyi Balázs

Kisbácsiak a Várban 1 Kisbácsiak a Várban 2

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.