2017. február 23. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

A PERGE évzárója

Szombaton múlt egy hete, hogy a Perkátai Régiség Gyűjtő Egylet (PERGE) megtartotta évzáró, illetve évnyitó összejövetelét. Erről a Fejér Megyei Hírlap Online (feol.hu) Olvasó rovatában megjelent már egy híradás. A következőkben az általam elhangzott beszéd írott verzióját osztom meg a kedves Olvasókkal. Elöljáróban megjegyzem, hogy nem mindenki volt jelen, akit megemlítettem, de úgy gondoltam, az érdemeket nem szabad elhallgatni, a köszönetnyilvánítás kijár mindenkinek, aki megérdemli.

Ezúton fejezem ki köszönetemet Kovács Renátó zenésznek is, aki teljesen ingyenesen vállalta a megjelent tagok, családtagok és a meghívott vendégek szórakoztatását.

Ujfalusi Pál elnök

Köszöntőbeszéd:

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm megjelent vendégeinket, régiséggyűjtő társaimat és családtagjainkat. Az egyesület és a magam nevében köszöntöm köreinkben Somogyi Balázs urat, Perkáta Nagyközség polgármesterét, aki a PERGE elmúlt időszakában meghatározó szerepet vállalt a falu vezetésével együtt. Ezúton is köszönjük! Köszöntöm Bogó Anikó alpolgármester asszonyt, a Perkátai ÁMK igazgatóját. A környező településekkel is kimagaslóan jó a kapcsolatunk, így köszöntöm Fischer József urat, Hantos polgármesterét, akinek tagjaink nevében is köszönöm több éve tartó munkáját és támogatását.

Már 4-5 éve a jurta nappal kezdődött a baráti, segítő kapcsolatunk. Köszöntöm Sárosd polgármesterét, Dunkl Gergely urat, akinek segítségével jutottak el hozzánk a motoros találkozóra a sárosdi erősemberek. Ha már Sárosd, akkor még két jó barátnak köszönöm meg a segítségét. Juhász Lacinak, az erősemberek vezetőjének. A másik, aki a perkátai gyerekek legnagyobb kedvence volt (természetesen most is az) a tavalyi kiállításunk ideje alatt, a vattacukrot készítő Imre Ferenc úr. Nagyra becsült barátunk közel kétezer darab édességet készített.

Megtisztelő volt szintén a tavalyi évben, hogy két alkalommal is eljöttek hozzánk a Hantosi Díszpintyek férfi kórusa, Koncz Marika és édesapja, Koncz Ferenc vezetésével. Köszönjük!

A szabadegyházi Vadon Nőtt Gyöngyvirág dalkörrel sem tegnap kezdődött a barátságunk, pergésen szólva tán az őskorig nyúlik vissza. Köszönjük dalos pacsirtáink segítségét is.

Sántha Zoltánt és Csicskovics Anikót is köszöntöm Szabadegyházáról. Lelkes kiscsapatot ismertünk meg általuk. Köszönjük nektek!

Példaértékű még Szabadegyházáról Horváth János körzeti megbízott segítsége, a motorosokhoz való hozzáállása. Köszönjük Jani! Idén veled újra ugyanott!

Köszöntöm Vágvölgyi Imre régiséggyűjtő társunkat Székesfehérvárról. Imre bá´ nincs olyan, amit tőled ne kérhetnénk. Köszönjük neked!

Hetyei Csaba az adonyi vendégszeretetet és megtiszteltetést adja számunkra. Családjával együtt évek óta vendégül látja motorosainkat. Köszöntelek és köszönjük szépen ezúton is!

Köszöntöm Csiki Szilárd barátunkat! Vele és a Pusztaszabolcsi Motoros Klubbal régóta fennálló, kiváló kapcsolatot ápolunk, látogatjuk egymás rendezvényeit. Köszönjük nektek!

Köszöntöm Hóka József vállalkozó urat, aki a kemencéhez és annak kiülőjéhez szükséges, de még hiányzó építőanyagot felajánlotta részünkre. Köszönjük önzetlenségét neki is!

Köszöntöm Oláh János építőanyag-kereskedő barátunkat Seregélyes – Szőlőhegyről, aki viszont a tetőkészítéshez szükséges anyagokat ajánlotta fel a kiülőhöz. Készülj Jani, az idén előtetőt építünk!

Akkor most visszakanyarodok szülőfalumhoz. A kemence még éppen csak épülőben volt, amikor felajánlás érkezett Szatmári Jenő kovácsmester úrtól egyesületünkhöz, hogy a kemenceajtót felajánlja, illetve elkészíti nekünk. Köszöntelek téged is, és ezer hála, barátunk!

Az úgynevezett Fűvészkertünk szépítésében még részt vállalt Kohuth János vállalkozó, László Gyuri, Tamás Lajos, Czompó Attila, Nagy Károly és sok-sok kéz mellett a jószomszédi kapcsolatra építve Tagai József.

A polgárőrség mindig segíti rendezvényeink lebonyolítását. Kérjük Horváth István elnök urat, adja át köszönetünket a polgárőrtársaknak is.

A Rozmaring dalkör vezetőjével, mindenki Ducikájával is az együttműködésünk a kezdetekig vezethető vissza. Kérünk, add át köszönetünket és jókívánságainkat a lelkes helyi dalos pacsirtáinknak! Szeretünk titeket!

A Forrás Agro Kft. vezetőjének, Horváth Judit elnök asszonynak is köszönjük önzetlen segítségét minden rendezvényünk mellé!

A végére hagytam négy nevet, akik olyan mértékű segítségnyújtói az egyesület életében, hogy azt nehéz megköszönni, de megpróbáljuk meghálálni az áldozatkész, önzetlen segítséget. Ők nem mások, mint a házigazda Horváth Árpád és családja. Mészáros Zsuzsa néni, aki valós történeteivel segít megismerni a múltat. Van két, a médiában jártas újságíró barátunk, akik folyamatosan nyomon követik az egyesület minden lépését és írásaikkal jó hírűnket viszik a megyében és az Óperenciás tengeren is túl is. Vigh György és V. Varga József köszi nektek!

Hálával tartozunk mindenkinek a múlt segítségéért, de itt az új feladat:

2017. július 8-án tartjuk meg az V. motoros találkozónkat a kemencénél, a részletes programot később tesszük közzé;

2017. szeptember 10-én lesz látható a nyolcadik kiállításunk, melynek idei témája a magyar feltalálóknak állít emléket, kiemelten 10-15 feltalálónak.

Az év többi szabad hétvégéjén szívesen megyünk kiállítani gyűjteményünket, magamutogatni egyesületünket.

Mindezek után jó étvágyat kívánok a vacsorához! Érezzétek jól magatokat köreinkben! A motorosoknak széles utat, a gyűjtőknek sok kincset kívánok a magam és a tagság nevében!

Perkáta, 2017. február 11.

Ujfalusi Pál elnök

Fotók: Vigh György

ujfalusi-pal-20170211

perge_0902

 

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.