2017. február 25. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

A tegnapi napon, késő délután tartotta évadzáró közgyűlését a Perkátai Polgárőrség. Az eseményre a tagokon kívül meghívott vendégek is érkeztek. A közgyűlés kezdetekor Fehér Mihály és Gelencsér Zoltán vezetőségi tagok virágcsokorral köszönték meg az egyesület női kollégáinak, valamint külsős segítőinek a munkáját. A közgyűlés levezető elnöke László Norbert alelnök volt, aki először Horváth Istvánt, a Perkátai Polgárőrség elnökét kérte fel, a 2016-os évre vonatkozó beszámolójának megtartására. Az elnök röviden értékelte az adott év eseményeit, kiemelte a fontosabb történéseket és szót ejtett a 2017-es év legnagyobb perkátai rendezvényéről is: az egyesületet érte a megtiszteltetés, hogy megszervezheti a Fejér Megyei Polgárőr Napot. Ezt követően a személyügyi, felügyelő bizottsági, etikai bizottsági és gazdasági beszámolókat hallgathatták meg az összegyűltek, melyek később a tagság által elfogadásra kerültek. László Norbert beszélt az 50 órás közösségi szolgálat beindításáról a Perkátai Polgárőrségnél. Kiemelte, hogy milyen fontos az, az egyesület számára, hogy az iskolák és a szülők megbíznak bennük és rájuk bízzák a diákokat.

Második napirendi pontként az egyesület a díjazásokat jelölte meg.

A 2016-os évben nyújtott kiemelkedő támogatásáért jutalomban részesült Jákli Pál és Németh Ferenc. A Perkátai Polgárőrségben az év polgárőrének az idei évben Aszlajov Árpádot és Kovács Krisztiánt választották.

A jutalmazások után a meghívott vendégek értékelték a Perkátai Polgárőrség 2016-os munkáját. Suszter Tamás, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság elégedettségét fejezte ki a rendőrség és a polgárőrség közös munkájával kapcsolatban, valamint felajánlotta segítségüket a megyei rendezvény kapcsán. Ehhez csatlakozott Cséza László, Perkáta körzeti megbízottja is, aki köszönetét fejezte ki a segítségük kapcsán. A Fejér Megyei Polgárőr Szövetség képviseletében Szloboda György, a Dunaújvárosi Táborállási Polgárőrség elnöke mondta el, hogy nem csak helyi, hanem megyei szinten is elismerik a Perkátai Polgárőrséget. Bogó Anikó, Perkáta alpolgármestere megköszönte a 2016-os rendezvények körüli segítségét az egyesületnek, s hozzá csatlakozott Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere is. A beszédekben a sort a rácalmási Szent György Polgárőr Egyesület vezetőségi tagja, Vizi István zárta.

A közgyűlés végén egy közösen elfogyasztott vacsorával vendégelte meg a Perkátai Polgárőrség a megjelenteket.

Horváth Dóri

P1090833

P1090842

P1090845

P1090855

P1090861

P1090858

P1090863

P1090867

P1090874

kategóriák: Ajánló, Eseménynaptár

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.