2017. március 27. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Érdekes szakmai előadásokkal és társadalmi zsűrizéssel egybekötve zajlott le az I. Perkátai és Regionális Pálinka és Párlat verseny eredményhirdetése 2017. március 25-én.

A délután Pavlicsek Csaba szervező, háromszoros nemzet győztes pálinkamester előadásával vette kezdetét, melyben a vegyes pálinkák tudományos készítési technológiáiról és lehetőségeiről beszélt. A következő előadó Ari András többszörös aranyérmes pálinkamester volt, aki a pálinkahibákról és javításukról beszélt. A program a társadalmi zsűrizéssel folytatódott, ahol a tagok között volt L. Simon László országgyűlési képviselő is. A társadalmi zsűri a verseny legjobb pálinkáját és a legjobb perkátai pálinkáját választotta ki, az arany minősítést kapott párlatok közül.

A 18 órakor kezdődő eredményhirdetés során Pavlicsek Csaba megemlékezett Dr. Panyik Gáborné egyetemi tanárról, aki rengeteget harcolt magyar pálinka elismeréséért. A díjakat L. Simon László és Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere adták át a nyerteseknek.

Arany minősítést nyert: Bartha Sándor – Irsai Olivér, Kántorjánosi meggy, Csoli Balogh Zsolt, Ágyas szőlő, Borpárlat, Dr. Sipos Bálint – Körte, Eckhardt Antal – Besztercei szilva, Fekete bodza, Göldner Emil -  Barrique szilva, Levendulával érlelt alma, Hornyák Ottó – Berkenye, Othello szőlő, Horváth-Militicsi János – Szőlőtörköly I., Szőlőtörköly II., Jókai János – Ibiza sütőtök, Irsai Olivér szőlő, Lippai Dénes – Birs, BSMister Lager I., BSMister Lager II., Fekete ribizli, Gála alma, Körte, Vegyes I., Vegyes II., VSMister Lager I., VSMister Lager II., Nagy Lajos – Cserszegi törköly, Németh József – Szilva, Papp Ferenc – Tállyai törköly, Pálinkás Péter – Érlelt kiffer körte, Rauf fivérek – Cigánymeggy, Sági József – Szilva

Ezüst minősítést nyert: Bartha Sándor – Irsai Olivér, Újfehértói fürtös meggy, Borzán Miklós – Alma, Ágyas kajszibarack, Csoli Balogh Zsolt – Szőlő, Dér János – Alma, Eckhardt Antal – Fehér szilva, Gajzer Dániel – Vegyes, Giliga László – Kékfrankos törköly, Rajnai rizling borpárlat, Hornyák Ottó – Granny Smith alma, Sárgadinnye-alma, Horváth-Militicsi János – Cacanska Radna szilva, Jókai János – Kajszibarack, Lippai Dénes – Ágyas szilva, Dízel sör, Érlelt szilva, Maláta, Pándy meggy, Muth József – Cserszegi fűszeres szőlő, Csipkebogyó, Nagy Lajos – Besztercei szilva, Németh József – Kajszibarack, Obsitos Gábor – Jonatán alma, Pálinkás Péter – Ágyas besztercei szilva, Érlelt besztercei szilva, Érlelt idared alma, Érlelt Irsai Olivér szőlő, Érlelt Irsai Olivér, Rauf fivérek – Barack, Stanley szilva, Sági József – Meggy, Sipos Ágoston – Alma, Spek Lajos – Ribizli-szeder-szőlő, Szilva

Bronz minősítést nyert: Borzán Miklós – Meggy, Szilva, Dér János – Birs, Japán birs, Eckhardt Antal – Hardenpont körte, Giliga László – Nemtudom szilva, Göldner Emil – Cserszegi fűszeres szőlő, Hornyák Ottó – Cseresznye, Kiffer körte, Horváth-Militicsi János – Cacanska Lepotica szilva, Cserszegi fűszeres szőlő, Stanley szilva, Huszár Károly – Cserszegi fűszeres szőlő, Jókai János – Ágyas stanley szilva, Mutsu alma, Sárgarépa, Kozma Sándor – Újfehértói fürtös meggy, Lepotica szilva, Lippai Dénes – FBMister Lager érlelt sörpárlat, Fehér ribizli, Izabella, Muth József – Érlelt fertődi málna, Nagy Lajos – Vilmoskörte, Nedves Tibor – Cserszegi fűszeres, Németh József – Alma, Kávé likőr, Pálinkás Péter – Ágyas irsai olivér, Érlelt stanley szilva, Vegyes, Rauf fivérek – Birs, Alma, Sági József – Alma, Cseresznye, Kajszibarack, Sági József – Szőlő, Sipos Ferenc – Szőlő, Spek Lajos – Faeper, Vas Csaba – Hardenpont körte, Vas Csaba – Sárgabarack

A verseny legjobb pálinkájának járó díjat Göldner Emil nedűje érdemelte ki, a legjobb perkátai pálinkát pedig Csoli Balogh Zsolt főzte 2017-ben.

Az eredményhirdetés közben Somogyi Balázs polgármester kért szót. Megköszönte L. Simon László országgyűlési képviselőnek, hogy megtisztelte jelenlétével a rendezvényt, valamint a Győry-kastély felújításában nyújtott segítségét, s átadott neki egy emlékérmét ennek kapcsán. L. Simon László saját elmondása szerinte megtiszteltetésnek érzi, hogy a településen nem felejtették el tevékenységét, s képviselői munkája visszajelzéseként értékelte a gesztust. Elmondta még, hogy nagyon büszke Perkátára, amiért egy ilyen színvonalú programot tudott megszervezni. Az rendezvényre több felajánlás is érkezett, többek között Cserna Gábortól Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármesterétől, valamint helyi és más településen élő vállalkozóktól, magánszemélyektől.

A sikeres és esemény dús program a kora esti órákban zárult a kastély falai között.

Horváth Dóri

P1100299

P1100293

P1100305

P1100327

P1100341

P1100352

P1100358

P1100364

P1100371

P1100385

P1100395

P1100408

P1100410

P1100431

P1100445

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.