2017. március 17. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

 Nemzeti ünnepünkhöz

             Perkátán a hivatalos ünnepséget az ünnep vigíliáján, 14-én tartottuk, amikor az általános iskolánk negyedik évfolyamának tanulói káprázatos műsor keretében elevenítették meg a 169 évvel ezelőtti eseményeket, illetve Szilasy László igazgatóként és önkormányzati képviselőként mondott ünnepi beszédet. Ezt követően kerület megkoszorúzásra az önkormányzat, az intézmények és a helyi civil szervezetek által a Kossuth-szobor.

Az ünnep napján számos megemlékezésen vehettek részt a perkátaiak. Volt, aki az állami főünnepségen vett részt, volt, aki a helyi Petőfi-szobornál, jómagam pedig Székesfehérvárott, a megyeszékhelyen levő rendezvényen voltam jelen. A Városháza téren is csodálatos műsor várta az ünneplőket, majd dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Önkormányzat elnöke és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere mondott ünnepi beszédet, majd a volt Fekete Sas Szálló, a fehérvári márciusi ifjak gyülekező helyén levő emléktábla került megkoszorúzásra, az állami, kormányhivatali, a fegyveres erők, a helyi intézmények és helyi civil szervezetek által. Jómagam Róth Péterrel, Székesfehérvár alpolgármesterével, a Fidesz-MPSZ székesfehérvári elnökével róttam le tiszteletemet.

Perkáta, 2017. március 17.

Somogyi Balázs

IMG_0893 IMG_0894

kategóriák: Ajánló, Eseménynaptár

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.