2017. július 9. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

A Perkátai Nyugdíjasok Baráti Köre 2017. július 8-án, 17 órai kezdettel rendezte meg a hagyományos, Margaréta Találkozó elnevezésű rendezvényét.

A délutánt Dr. Nagy Andrásné, a Perkátai Nyugdíjasok Baráti Körének elnöke nyitotta meg köszöntőbeszédével, majd felkonferálta a színpadon fellépőket. Elsőként a Népművészeti foglalkozás gyermekei, Farkas Rafael, Nyári Hanna, Rácz Noémi és Vigházi Amina mutatták be rábaközi táncokból álló koreográfiájukat. Őket Pámerné Erzsébet követte Ercsiből, aki egy kedves verset szavalt el, az időskori szerelemről. Hangulatos nótákkal készült a délutánra a Beloianniszból érkezett Maheridu Vasziliki. Fülöp Irén Petőfi Sándor: Szülőföldemen című versével köszöntötte a vendégeket, s a fellépők sorát a besnyői nyugdíjas klub humoros meglepetés műsora zárta.

A színpadi programok után Dr. Nagy Andrásné megköszönte minden fellépőnek a műsorát, majd felsorolta a rendezvény támogatóit, s nekik is külön megköszönte a sok segítséget: Perkáta Nagyközség Önkormányzata, Perkátai Általános Művelődési Központ, Czinger Gyula és a Hami Büfé, Fábián László, Gecsegné Anikó, Gecseg István, Kapócs Kinga, Kocsá Eszter és a Reál bolt, Pénzügyőr Vadásztársaság, Siba Ignác, Sivák Kft., Széchenyi Pékség, Tercsák Kft., Ujfalusiné Krisztina

A délután során sor került táncos mulatságra, beszélgetésre, vacsorára, majd a Perkátai Nyugdíjasok Baráti Köre születésnapja alkalmából felköszöntötte Siba Ignácot, aki örömmel fogadta a számára készített szép tortát.

Horváth Dóri

20170708_172055

20170708_172059

20170708_172751

20170708_174421

20170708_174835

20170708_175156

20170708_182214

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.