2017. július 9. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Az idei évben immár ötödik alkalommal szervezte meg a Perkátai Régiség Gyűjtő Egyesület a Kastélykerti Motoros Napot, 2017. július 8-án. A rendezvényre Perkátáról, a környékből és az országból is érkeztek motorosok, motoros egyesületeknek a tagjai, hogy együtt töltsenek egy kellemes napot.

A kapunyitás 8 órakor volt az általános iskola mellett, az egyesület által gondozott területen.

10 órakor egy bemelegítő falukörre indultak a motorosok Perkátán, majd visszatérve a megnyitóval folytatódott a délelőtt. Elsőként Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere üdvözölte a részt vevőket, s megköszönte nekik, hogy ellátogattak Perkátára. Bozai Márton plébános Szent Kristóf közbenjárását kérve megáldotta a felvonulókat, s járműveiket. Ezt követően Kis József, a Perkátai Régiség Gyűjtő Egyesület tagja röviden visszaemlékezett az elmúlt évek motoros napjaira, ismertette a felvonulás szabályait, s kérte a részt vevőket, hogy tartsák be azokat. Ujfalusi Pál, a Perkátai Régiség Gyűjtő Egyesület elnöke pár szóval köszöntötte a megjelenteket.

A felvonulás 11 órakor indult 113 részt vevővel és 80 motorral. A túra Seregélyes, Hantos, Sárosd és Szabadegyháza településeket érintette. Seregélyesen a Melódia Cukrászda, Sajtos József közbenjárásával, olyan fagylalttal vendégelte meg az érkezőket, melyeket motoros fantázia nevekkel láttak el. Hantoson és Sárosdon hideg üdítővel köszöntötték az érkező felvonulást, Szabadegyházán pedig a helyi körzetimegbízott biztosította a biztonságos haladást.

A Perkátára való visszaérkezés után a délután számos programot tartogatott. A Sárosdi Bikák érkeztek meg a helyszínre, később a Barzsó testvérek Henrietta és Alexander szkander bemutatót tartottak az részt vevőknek, majd versenyre is kihívták őket. 17 órától ügyességi versenyek vették kezdetüket, s az este folyamán az Időrabló Rock Band adott fergeteges hangulatú koncertet.

Az Perkátai Régiség Gyűjtő Egyesület elnöke, Ujfalusi Pál ezúton szeretne köszöntet mondani az egyesület tagjainak és családjaiknak a több hetes kitartó munkájukért, valamint a rendezvény napjának sikeres lebonyolításáért!

Horváth Dóri

20170708_103939

20170708_105822

20170708_105758

20170708_110643

20170708_110649

20170708_111036

20170708_111136

20170708_111201

20170708_111211

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.