2017. augusztus 5. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Erdész és traplövő az ifjú perkátai

Fülöp Zsolt 2011 óta tanul a soproni Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium intézményében, erdészeti szakon. Az idén végzett fiatalembert nagy megtiszteltetés érte az évzáró ünnepségen: ő vehette át az iskola kitüntetését, a Dr. Tuskó László-díjat. A díjat minden évben az iskola egy pedagógusa és egy diákja veheti át, nagy megtiszteltetésnek számít elnyerni. Zsolti 6 éves munkájának, tanulmányi eredményének (majdnem végig kitűnő tanuló volt) és közösségi tevékenységének köszönhetően tudhatja magáénak a kitüntetést.

- Kihívtak, felsorolták az eredményeimet és átadták a díjat. Nagyon jó érzés volt, nagyon boldog voltam – mondta az ifjú erdész palánta.

Zsoltinak nem csupán a tanulmányait tekintve vannak kiemelkedő sikerei. A sportlövészet egyik területén, a traplövészetben versenyez aktívan. 2012-ben, a Bakonyban részt vett a Sonka kupa elnevezésű, családias hangulatú lövészversenyen, melyet a Balatonfűzfői Lövész Egylet szervezett. Később szüleivel együtt visszatért hozzájuk, s itt találkozott először a traplövészettel.

- 11-12 cm átmérőjű korongokra lövünk, és az egész pályán van 5 darab lőállás, egymás mellett. A lőállások előtt 15 méterre van egy pince, ebben a pincében van 15 db gép elhelyezve. Egy lőálláshoz 3 db gép tartozik, a 15 db gépet hármasával csoportosítják. A középső gépnek a teteje meg van jelölve, ott fog megjelenni valahol a korong, viszont nem tudod, hogy merre fogja a gép dobni. Vállból lövünk. Amikor kéred egy mikrofon segítségével, hogy dobják fel, akkor a korong megjelenik, 110–zel indul a gödörből és te 1 mp alatt lősz. Egy rote 25 korongból áll, 1 rottén belül minden lőálláson kapsz 2 jobbos korongot, 2 balos korongot és egy egyenest is, így jön ki 5×5-re a 25. Egy nagyobb verseny alkalmával 5 rottét kell lőni, 125 korongra, és ebből értékelnek egy eredményt. Egy ilyen verseny általában 2 napból áll, egyik nap 75 korong, másik nap 50 korong, plusz a döntő – vázolta fel az ifjú traplövő, hogy hogyan is kell elképzelni ezt a sportágat.

Az azóta eltelt idő alatt már részt vett egy európa bajnokságon, amit itt, Magyarországon tartottak, valamint két világbajnokságon is, Spanyolországban és Olaszországban. Mind a három megmérettetésen a középmezőnyben végzett. Junior kategóriában, 2015-ben országos bajnok lett, amire nagyon büszke. Saját elmondása szerint nem igazán tudott eleget készülni a versenyeire, mivel mindig fontos volt számára az iskola és a tanulmányai, hiszen már ötödikes korában eldöntötte, hogy milyen pályán szeretne később majd érvényesülni. Ezt szem előtt tartva jelentkezett az idei évben a Soproni Egyetemre (Nyugat-magyarországi Egyetem), az erdőmérnöki karra, ahova sikeresen felvételt nyert. Olyan fiataloknak ajánlja ezt a pályát, akik szeretik a természetet, az erdőket és kellően rugalmasok, tudnak igazodni a másikhoz. Arra kérdésre, hogy mi motiválja, Zsolti határozottan felelt:

- A gondolat, hogy az legyen a munkám, ami a hobbim.

Szívesen tölti az idejét a családjával, barátaival, nekik is hasonló az érdeklődési körük, így mindig van közös téma. Szülei mindenben támogatják, akár a tanulmányokról, akár a traplövészetről van szó, amit szeretne továbbra is folytatni – immár a felnőtt kategóriában.

Terveidhez sok sikert és kitartást kívánunk!

Horváth Dóri

20206369_1500038293373173_1608840662_n

20206480_1500038336706502_1195142166_n

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.