2017. október 23. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Az év egyesületének választották őket

Az Országos Polgárőr Szövetség 2017. október 19-én ünnepséget szervezett az ’56-os forradalom 61. évfordulója, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 28. évfordulója alkalmából. A rendezvény helyszíne a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet színházterme volt, s az alkalom kapcsán jutalmazásokra, elismerések átadására is sor került.

A rendezvényen dr. Simon Miklós, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke mondott köszöntőbeszédet, melyben kiemelte, hogy a polgárőrségben végzett önkéntes munkának milyen fontos szerepe van nem csak a közbiztonság fenntartásában, hanem az ország életében is, hiszen ez példaként szerepelhet akárhol.

Ezt követően kezdetét vette a kitüntetések átadása is, ahol a Perkátai Polgárőrség eredményes tevékenységéért országos szinten az „Év Polgárőr Egyesülete” címet vehette át. Az ünnepségen az egyesületet Horváth István, az egyesület elnöke képviselte, ő vette át az emlékérmét és a díszoklevelet dr. Túrós Andrástól, az Országos Polgárőr Szövetség elnökétől. A program végén Szegedi Csaba operaénekes műsorát hallgathatták meg a jelenlévők, majd egy pohárköszöntővel és fogadással zárult a délután.

A Perkátai Polgárőrség ezúton szeretne köszönetet mondani minden jelenlegi, egykori és alapító tagnak, aki munkájával hozzájárult ahhoz, hogy az egyesület elnyerhesse ezt a rangos kitüntetést az Országos Polgárőr Szövetségtől, valamint támogatóiknak és Perkáta lakóinak, azt, hogy bizalmat szavaznak számukra!

Továbbra is állnak mindenki rendelkezésére!

Horváth Dóri

22812898_1472666266115686_591593417_o

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.