2017. október 23. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Lampionos felvonulást szerveztek a gyerekeknek

A 2017. október 16-ai héten rendhagyó rajzórára várták az általános iskolás gyerekeket a Kínai-Magyar Kulturális Turisztikai Központban. A programra a Kínában hagyományos Őszközép ünnep kapcsán került sor, ami az ország második legnagyobb ünnepe, s többek között lampionokkal szokták felhívni a figyelmet a beköszöntére. A héten, a rajzórán részt vevő gyerekek lampionokat készíthettek, és csütörtökön, október 19-én, 18 órakor egy felvonuláson vehettek részt, amire mindenki a saját maga által készített kis lámpást hozhatta el. A gyerekeket a központ munkatársai köszöntötték, meleg teával, pogácsával, cukorkával fogadták őket a kastély előtt. Később Fórizs Csilla és Pavlicsek Nikolett, szervezők szóltak pár szót a felvonulás szabályairól és kértek mindenkit, hogy egymás után, szép sorban haladjanak a kijelölt útvonalon. A menet a kastély mögött haladt el, majd a Spotházat mellett elsétálva egy kört tettek a sportpályán, ezt követően az általános iskola mellett jöttek fel, és tértek vissza a kastélyhoz. A gyerekek lelkesen és izgatottan vettek részt a lampionos felvonuláson, várták a programot.

A rendhagyó rajzórák az Őszközép ünnep kapcsán, a héten még folytatódnak az épületben, így még többet tudhatnak meg az osztályok erről az érdekes ünnepről.

Horváth Dóri

22790656_1472712712777708_1404508101_o

22790801_1472712772777702_500891790_o

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.