2018. január 23. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Magyar Kultúra Napja 2018.

A Perkátai Általános Művelődési Központ szervezésében 2018. január 22-én ünnepeltük meg a Magyar Kultúra Napját. E jeles nap alkalmából helyi tehetségek, perkátai felnőtteknek és gyermekek készültek irodalmi előadással, valamint ének, zene és tánc összeállításokkal.

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta, január 22-én ünnepeljük, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. 21 évvel később, 1844-ben Erkel Ferenc zenét komponált a költeményhez. A nyertes pályaművet legelőször a pesti Nemzeti Színház mutatta be 1844. júliusban. Először, nyilvános ünnepségen, az Óbudai Hajógyárban, – a Széchenyi névre keresztelt gőzhajó vízre bocsátásakor – 1844. augusztus 10-én csendült fel a megzenésített Himnusz. Előadta a Nemzeti Színház énekkara. Hivatalos állami ünnepségen először a budai Mátyás-templomban szólalt meg, 1848. augusztus 20-án.

A Vox Caritatis Egyházi Kórus vezetésével együtt énekeltük el a Himnuszt. Magyarországon, Kölcsey Himnuszának megszületése előtt vallásos népénekeket énekeltek. A 18. század elején keletkezett Boldogasszony Anyánk és az, Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű vallásos ének volt a néphimnusz. A református magyarságé a Tebenned bíztunk, elejétől fogva (90. Zsoltár volt).

A Vox Caritatis Egyházi Kórus bemutatta a Boldogasszony Anyánk című éneket.

1.

A Szivárvány Óvoda Bóbita tehetségműhely kis óvodásainak bemutatkozásával folytattuk a műsorunkat.

A Köznevelési törvény kiemelten foglalkozik az óvodás korú gyerekek tehetségfejlesztésével, melyet községünk óvodája is fontos szempontként kezel. Jó eredményekkel büszkélkedhetnek, hiszen az intézmény 2014. óta Akkreditált Kiváló Tehetségpontként működik. Három tehetségműhelyük van, ezek egyike a Bóbita, amely már negyedik éve működik. Céljuk a gyerekek mozgáskultúrájának fejlesztése, a néphagyomány ápolása a magyar népzene, népi gyermekjátékok segítségével.   A táncos ruhákat egy sikeres pályázatnak köszönhetik.

2

3

A gyermekek szép előadása után meghallgattuk Szabó Lőrinc: Sokat tud az én kezem című gyermekverset Viczkó Ferencné, Julianna tolmácsolásában.

4

2017 őszén, a Magyar Népmese Napja alkalmából, Érden rendezték meg az Országos Mesemondó Versenyt, amelynek fővédnöke Kóka Rozália, Magyar Örökség Díjas mesemondó volt.

Perkátáról Kovács Roland, 3. a osztályos tanuló is indult a Pletykás asszonyok című népmesével. Roland az alsós tanulók közül első helyezést ért el. A győztes mesét a közönség előtt is nagy sikerrel adta elő.

5

Wéber Viktória a közelmúltban kezdett el foglalkozni a népdalénekléssel. Gyimesi és mezőföldi népdalokkal mutatkozott be a perkátai adventi programon, valamint a Népművészeti foglalkozás karácsonyi néptánc gáláján. A múlt hét során Viktória a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny dunaújvárosi területi válogatóján vett részt, mely során a megyei döntőbe jutott.

A versenyen elhangzott Fejér megyei népdalcsokrot a kultúra napján is bemutatta.

6

A Magyar Kultúra Napján mindig megemlékezünk egy-egy versével a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjáról, Petőfi Sándorról, aki a Himnusz születésének évében, és hónapjában született, 1823 januárban.

Az Anyám tyúkja című versét Rácz Noémi 5. a osztályos tanuló  szavalatában hallhattuk.

7. kép

Az 5. osztályos Varga Noémi szintén egy kis állatról szóló verssel készült. Előadásában megismerkedhettünk Mirzával, a kiscsikóval, Simon István magyar költő, műfordító, esszéíró tollából.

8

A szerelemről, a párválasztásról, valamint az őszinte szeretetről szólt a következő összeállításunk:

A felsőbb általános iskolások között köszöntöttük Völcsei Adriennt és Hethési Tímeát, akik Becsei Lászlótól adták elő a Szemedbe nézek című verset.

9.

Orbán Zsolt a Tavaszi szél című, gyönyörű népdalt énekelte el gitár kíséretében.

10

Ady Endre szerelmi költészetéből is hallhatunk szép verseket.

Szarka Istvánné a költő kevésbé ismert, Jégpályán című versével készült.

11

Filep-Szabó Zsuzsa, Ha szeretlek című költeményt szavalta el.

12

Hethési Noémi pedig egy gyönyörű verset mondott Adytól, Őrízem a szemed címmel.

Alighogy eltelt a 2017-es óév, nyomában máris ünnepeljük az új évi Magyar Kultúra Napját. Akaratlanul is vissza-visszapillantunk még az előző év végi ünnepekre, jeles évfordulókra.

Ady Endre, és vele együtt a Karácsonyi rege jut eszébe az irodalom kedvelőinek.

Fülöp Irén gyönyörű előadásában hallhattuk Ady Endrétől a Karácsony című verset.

13

Ady Endre, a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője. Születésének 140. évfordulója 2017. november 22-én, 2 hónappal ezelőtt volt. További verseivel is megemlékeztünk róla, a Perkátai Irodalmi Kör többi tagjának a közreműködésével is.

Dr. Nagy Andrásné Az élet című versét mutatta be.

14

A grófi szérűn című, jól ismert verset pedig Kapócs Mihály elevenítette fel.

15

Pavlicsek Zsolt Adyt kicsit másként láttatta meg a szemüvegén át.

16

Orbán Zsolt az Ismerős arcok rock zenekartól, a Nélküled című dalt is előadta gitáron.

17

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta, január 22-én ünnepeljük. Pontosan ebben az évben, ezen a napon hunyt el Budapesten Weöres Sándor Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, író.

A Vízöntő című versével emlékeztünk rá Zsákovics Mihályné, Rozália tolmácsolásában.

18

Zám Jánosné, Julianna Várnai Zsenitől a Csodák csodája című szép versével készült.

19

A versmondók körét Szente Annamária zárta, József Attila: Tiszta szívvel című versével.

20

A Magyar Kultúra napi délutánunkat Kónicz Marcell szóló táncával tettük még emlékezetesebbé.

21

Kónicz Marcell a Népművészeti foglalkozás fiatal táncosa, jelenleg a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes által indított néptánc csoportvezetői képzésen vesz részt. Előadásában szilágysági legényest láthattak. Marcell és társai koreográfiájukkal sikeresen bemutatkoztak többek között a Dunaferr Szakgimnázium és Szakiskola által szervezett szakképzési héten,  a dunaújvárosi adventi forgatag színpadán, valamint Népművészeti foglalkozás karácsonyi néptánc gáláján.

Igazi kikapcsolódást jelentett számunkra az előadók több műfajban való felkészülése. Kiváló szerepléseket hallhattunk.

Köszönjük a közönségnek, a vendégeinknek, hogy jelenlétükkel, és figyelmükkel megtisztelték az ünnepet!

Lászlóné Szabó Edit

IMG_0185

IMG_0204

kategóriák: Ajánló, Eseménynaptár

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.