2018. február 23. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Sajtótájékoztató Perkátán, a Szivárvány Óvoda bővítéséről

 

2018. február 23-án sajtótájékoztatót tartott Dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője, valamint Somogyi Balázs, Perkáta Nagyközség polgármestere a Szivárvány Óvoda bővítése Perkátán című, TOP-1.4.1-15-FE1-2016-00007 jelű pályázatról.

A dunaújvárosi és a helyi sajtó képviselői széles körű tájékoztatást kaptak az új épületszárny kialakításával kapcsolatban. A munkálatok jó ütemben haladnak.

Perkáta több intézményét is érintő, további nyertes pályázatokba is betekintést nyertek az érdeklődők. Az óvoda bővítése mellett lehetőség nyílik az új óvoda jelenlegi épületének részleges energetikai korszerűsítésére.  További jelentős változások történnek a nagyközség életében, hiszen az egészségügy, a kultúra, oktatás-nevelés, egyház területén is meg fognak valósulni fejlesztések, továbbá az egyik nyertes pályázat a fiatalokat fogja segíteni.

Lászlóné Szabó Edit

 

Sajtótájékoztató

Két óvodafejlesztés Perkátán

2018. február 23. 9 óra

Az elmúlt hónapokban két óvodafejlesztési pályázatot nyert el Perkáta, amelyben az ún. új óvoda jelenlegi épületének részleges energetikai korszerűsítése fog megvalósulni, illetve az épület bővítése is új szárny létrehozásával.

A már kivitelezés alatt levő projekt a TOP-1.4.1-15-FE1-2016-00007 azonosítójú és a Szivárvány Óvoda bővítése Perkátán címet viseli, amelynek keretében egy közel 500 négyzetméteres új szárny épül 180 millió forintos támogatással.

 

Perkáta „új óvoda”

A meglévő épület 1989-90-ben épült az akkori követelmények és az akkori kapacitásigény szerint.

Elmondható, hogy most a TOP-1.4.1-15-FE1-2016-00007 kódszámú pályázat keretében lehetőség nyílt arra, hogy az örvendetesen megnövekedett igényt kielégítve a bővítés megtörténhessen. A most épülő bővítmény két jól elkülöníthető, óvodai és bölcsődei részre bontható, átadása után szervesen illeszkedik majd a meglévő épületrészhez, jól kiegészíti azt és beleillik a településképbe.

Az óvodai egységben kialakításra kerül egy csoportszoba, tehetséggondozó, mosó-vasaló helyiség, és egy tornaterem is szertárral.

A bölcsődei részben külön gyermek öltöző-mosdó, konyhai egység és raktárhelyiségek, irodák és irattár találhatók az intézmény működésének könnyítése érdekében.

Babakocsi tárolási lehetőséggel ellátott főbejáraton keresztül léphetünk majd be az elkészült épületbe.

A bővítés összes hasznos alapterülete meghaladja az 500 m2-t, az épület körül kulturált burkolt felületek készülnek a könnyű megközelíthetőség érdekében.

Az új szárny építését kiegészíti a jelenlegi óvodaépület fejlesztése, amit Perkáta Nagyközség Önkormányzata a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 3. mellékletének II. 2. a), b) és c) pontjában szabályozott Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása jogcímen a Kormány döntésének megfelelően 29 972 500,- Ft, azaz huszonkilencmillió-kilencszázhetvenkettőezer-ötszáz forint vissza nem térítendő támogatással nyerte el 95%-os támogatási intenzitással, amelynek keretében a jelenlegi épületen nyílászáró csere és homlokzati hőszigetelés fog megvalósulni, illetve belül világításkorszerűsítés is. A projekt jelenleg előkészítés alatt van, amely a közbeszerzés után 2018 szeptemberéig valósul meg.

Az épület hagyományos technológiákkal, ám a mai kornak megfelelő minőségi építőanyagokból, napjaink jogszabályi előírásait és energetikai követelményeit messzemenőleg kielégítő építési megoldásokkal készül. A tartószerkezet mély kútalapokra támaszkodó erős vasbeton gerenda rendszer, modern falazóblokkokból épülő hőszigetelt falszerkezet korszerű hőszigetelt nyílászárókkal, egyszerű, átlátható és gazdaságosan üzemeltethető technológiai berendezésekkel, például önálló, takarékos kondenzációs kazánnal. Mindez esztétikus, tetszetős, letisztult formavilágú, de nem hivalkodó megjelenéssel párosul, megerősítve azt, hogy a beruházás igazi célja a közösség szolgálata.

Az építkezés tavaly decemberben indult meg, és a vállalkozási szerződés szerint idén augusztus 31-re befejeződik.

Orvosi rendelő bővítése

Meg kell említeni, hogy egy utcányira ettől az építkezéstől, a TOP-4.1.1-15-FE1-2016-00013 kódszámú pályázat keretében 90 millió forintos támogatással egy másik beruházás is folyamatban van, ott is építkezünk, mégpedig a régi orvosi rendelő bővítése készül. Szintúgy korszerű megoldásokkal, mintegy 180 m2-en, külön bejáratú, önálló fűtési rendszerrel ellátott orvosi és fogorvosi rendelő épül majd meg, a színvonalas betegellátás biztosítása és bővítése érdekében, hasonlóan közeli átadási határidővel.

Győry kastély turisztikai fejlesztése

Az önkormányzati tulajdonú kastély épületre, amely 2015-ben közel 340 millió forintos turisztikai támogatással megújult egy újabb pályázatot nyert el az önkormányzat, a TOP-1.2.1-15- FE1-2016-00015 azonosítószámú turisztikai pályázat kapcsán 76000.000 Ft összegű támogatással, amellyel Európa második állandó fényjátéka valósul meg még ebben az évben.

Fiatalok helybentartása

Az EFOP-1.2.11-16 „ESÉLY OTTHON”, A vidék népességmegtartó képességének javítására, a vidékről történő „minőségi elvándorlás” megakadályozására pályázati kategóriában Perkáta önkormányzat közel 199.000.000 forintos pályázati támogatást nyert el, amelynek keretében a kastély épületegyüttesben levő 6 db önkormányzati lakás felújítása történik meg, illetve 18-35 éves fiatalok támogatását biztosítja, hogy térjenek vissza szülőfalujukba, vagy ne vándoroljanak el. A támogatási szerződés aláírása a napokban történt meg.

Művelődés

A Perkátai Általános Művelődési Központ az EFOP-3.7.3-16-2017-00176 Tanulni így is lehet pályázatával 59.605.180 forintos támogatást nyert el, amelynek keretében az élethosszig tartó tanulást támogatja a településen különböző programokkal a Perkátai Szociális Központtal és a Védőnői Szolgálattal együttműködésben.

Iskolai pályázatok

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz tartozó Hunyadi Mátyás Általános Iskola és AMI az elmúlt időszakban 3 pályázatot nyert el, amelyeknek az értéke meghaladja a 100 millió forintot, a Digitális környezet a köznevelésben EFOP-3.2.3-17 kódszámú pályázattal, az Informális és nem formális tanulási lehetőségek kialakítása a köznevelési intézményekben EFOP-3.3.7-17 kategóriában és a „Szülő-Suli”-tanulók iskolai előmenetelének javítása és a korai lemorzsolódás visszaszorítása az iskola-család együttműködésére alapozott egyéni fejlesztésen keresztül EFOP 3.11.1-17 kiírásban. A projektek közül kettőt más iskolákkal közösen valósít meg a perkátai oktatási intézmény.

Egyházi pályázatok, templom felújítása

Az elmúlt héten két pályázat is kihirdetésre került, amelynek keretében közel 15 millió forintos támogatással a katolikus templom belső felújítása történik meg, illetve közel 4 millió forintos összeggel pedig a plébánia fejújítása történik meg közösségfejlesztést szolgáló projekttel.

Az önkormányzat és intézménye több mint 600 millió forintos támogatást nyert el az elmúlt hónapokban, az iskolával és az egyházközséggel kiegészítve pedig közel 725 millió forintos pályázati eredményt ért a település az elmúlt fél évben.

 

Somogyi Balázs

DSCF0823

DSCF0820

DSCF0805

 

DSCF0794

 

 

 

DSCF0814

DSCF0801

 

Kép forrás: Lászlóné Szabó Edit

 

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.