2018. augusztus 27. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Elhunyt Csányi János

Elhunyt Csányi János, perkátai származású festő, restaurátor, aki 2017 novemberében bemutatkozott településünkön alkotásaival, a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat által, a Csányi család tiszteletére berendezett kiállítás keretein belül.
Csányi János 1957. április 29-én született. Tanulmányai során szobafestő-mázoló szakképesítést szerzett, s 1976-ban Budapestre költözött, ahol leérettségizett. Festményeit először 1987-ben állította ki Csepelen, a művelődési házban. A Cigány Ház képzőművészeti alkotótáborait vezette 1991-től.
A ferencvárosi Plein Art Kortárs Művészetek Fesztiváljának aktív részt vevője volt a 2000-es évtől, s 2002-ben a magyarországi református egyház által kiadott négy evangéliumot illusztrálta. A „Keres az Istent – kisdedet találsz” című tárlaton is láthatóak voltak képei. Részt vett a perkátai templom felújítási munkálataiban is.
Családja felajánlásának köszönhetően itt, szülőfalujában, Perkátán is megtalálható lesz alkotásainak egy része.
Csányi Jánost 2018. szeptember 7-én, 17 órakor, Budapesten, a XVI. kerületi Szent Mihály-templomban búcsúztatják el.

Nyugodjék békében!

Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat

39891500_284613872269561_6873317239886446592_n

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.