2018. december 9. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Még 100 perkátai, munkaviszonnyal rendelkező fiatal részesül helyi ösztönzőben

A 2018. november 27-i szerződéskötést követően, december 7-én 100 másik perkátai fiatallal kötött szerződést Perkáta Nagyközség Önkormányzata, hogy az EFOP – 1.2.11-16-2017-00062 kódszámú, „Esély Otthon” – Itthon vagy Perkátán! című pályázat keretében támogathassa őket.

Ezen pályázati konstrukció lehetővé tette, hogy 164 perkátai fiatalt bevonjunk a pályázatba és hónapokon keresztül támogassuk őket.

Alapvető célja Magyarország Kormányának ezen felhívással, hogy az önkormányzatok számára lehetőséget nyújtson , annak érdekében, hogy a vidéki fiatalok számára reális alternatívává váljon a helyben maradás, illetve az oda költözés, ezáltal a vidék népességmegtartó ereje és versenyképessége javuljon.

Ezen pályázat keretében Perkáta Nagyközség Önkormányzata három kiemelt kategóriában hirdet meg pályázatot, hogy a helyi 18-35 év közötti, munkaviszonnyal rendelkező fiatalokat különböző ösztönzőkkel segíteni tudja. Az „A” típusú ösztönzők és a ”B” típusú ösztönzők a szerződéskötést követően, az abban foglaltak szerint kifizetésre kerülnek. A „C” típusú ösztönzőre való jelentkezés is lezárult, a szerződéskötésre 2019 januárjában kerül sor.

A „B” típusú ösztönzőben részesített fiatalok a munkaerő-piaci hátrány kompenzálása céljából, és a közösségi célú önkéntes tevékenység végzése alapján kerültek kiválasztásra, az általuk beadott pályázatok alapján.

A következő civil szervezetek tettek ajánlást a 100 fiatal közösségi tevékenységét igazolva: Függetlenek Perkátáért Egyesület, Iskolai Szülői Szervezet, Óvodai Szülői Szervezet, Perkátai Nyugdíjasok Baráti Köre, Perkáta-Kisbács Baráti Egyesület, Perkátáért Közalapítvány, Perkátai Polgárőrség, Perkátai Régiséggyűjtő Egyesület, Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Perkátai Sportegyesület, Pénzügyőr Vadásztársaság, Baba-mama klub, „VELED az ifjúságért” Kulturális és Hagyományőrző Egyesület. A szervezetek vezetőinek ezúton is szeretném megköszönni a pályázat kapcsán az együttműködésüket, hogy a határidők betartásával ajánlották számunkra azokat a munkaviszonnyal rendelkező perkátai fiatalokat (18-35 év közötti) akik a perkátai civil, közösségi élet aktív résztvevői, támogatói.

A szerződéskötéssel egybekötött projektnapon Somogyi Balázs polgármester úr köszöntőjében a projekt alappilléreiről beszélt a fiataloknak, gratulálva nekik, hogy ezen ösztönzőben részesülhetnek. Bogó Anikó szakmai vezető és Kovács Melinda pénzügyi vezető a pályázatban vállaltakról, a kifizetés módjáról, a konkrét együttműködésről tájékoztatta a résztvevőket.

Gratulálok a 164 nyertes, munkaviszonnyal rendelkező perkátai fiatalnak, köszönöm a helyi vállalkozóknak és a civil szervezeteknek az együttműködést!

Bogó Anikó

P1010853 P1010875 P1010884

hátoldalra

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.