2019. január 24. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Immár 30 esztendeje – 1989 óta, – minden évben ezen a napon ünnepeljük a Himnusz megszületését. 2019. január 22-én – az Általános Művelődési Központ szervezésében – Perkátán is megemlékeztünk a Magyar Kultúra Napjáról. Helyi tehetséges felnőttek és gyermekek mutatták be a kultúra sokszínűségét.
A bevezetőben Kányádi Sándor rövid, hangulatos versével kívánt mindenkinek kellemes kikapcsolódást Jákli Janka kisdiák.

01A köszöntő után közösen énekeltük el a Himnuszt.

02Vox Caritatis Egyházi Kórus bemutatta az „Elmegyek, elmegyek” című magyar népdalt.
03
A zeneiskolás gyerekek furulyán játszottak. Hallhattuk a Kodály tollából komponált „Gyere jó pajtás”
gyermekdalt Perei Hajnalkától, valamint az „Erdő, erdő, erdő” című népdalt Bartók Béla gyűjtéséből, Gergely Dóra előadásában. A gyerekeket Murányi József készítette fel.04
05
A kultúra gyöngyszemei közül meséket is hallhattunk. Az általános iskolában megrendezett mesemondó verseny első helyezettjei mutatták be a győztes meséiket. A három selyp lányt adta elő Basticz Bianka 2. a osztályos tanuló.
06Állatmeséket fűztünk csokorba, kalandozva egy kicsit más népek meséiben is. A történeteket elmondta Viczkó Valentin elsős, Karbacz Ervin harmadikos, és Gyarmati Katinka negyedik osztályos tanuló.
07
08
09A kultúra napján mindig megemlékezünk a magyar írók, költők születésének évfordulójáról is.
A születésének 140. évfordulóján Móra Ferencet méltatta Jákli Dávid „A kíváncsi hópelyhek” történetével.
10Ebben az évben emlékezünk meg a 20. századi realista prózairodalom kiemelkedő alakjáról, Móricz Zsigmondról is, szintén a 140. évforduló alkalmából. „A haragos hóember” című történetét Szarka Istvánné elevenítette fel.
11A válogatott elbeszélései közül a Csitt-csattal az Irodalmi Kör tagjai készültek Domanyek Jenőné összeállítása alapján. A szerepeket eljátszotta Dr. Nagy Andrásné, Fülöp Irén, Rajcsányi Lászlóné és Szarka Istvánné.
12
A magyar nép sokszínűségét mutatja vidékeink himnusza.
Vox Caritatis Egyházi Kórus elénekelte a régi székely Csíksomlyói Mária-siralmat, és az 1921-ben született Székely Himnuszt.
Az ünnepi délutánon köszöntöttük a 10 éves Perkátai Irodalmi Kört. Az irodalmi felkészültségük sokszínűségét már több rendezvényen, fellépésen, és a saját írásaikon keresztül is bizonyították.
Általuk is emlékeztünk a modern magyar líra kiemelkedő képviselőjére, Radnóti Miklósra, aki 1909-ben született, 110 esztendeje. Radnóti Miklós a feleségének írt búcsúversét mondta el Fülöp Irén.
13A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költőre, Kányádi Sándorra Pavlicsek Zsolt emlékezett. Az író ebben az évben lett volna 90 éves.
14A magyar kultúra napján mindig bemutatunk élő, kortás költőket is. Zám Jánosné – a Szilágyságban született, – Tököly Vajk versét mondta el, „Nagyapám udvara hangja” címmel. A fiatal költő gondolatait az elmúlt évek során több megbecsült művész énekelte meg.
15A kultúra napját a „VELED az ifjúságért” Kulturális és Hagyományőrző Egyesületet képviselő népdalénekes és néptánccsoport műsorával zártuk.
Wéber Viktória az idei Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny dunaújvárosi területi válogatóján a szakmai zsűri által nagy elismerésben részesített mezőföldi népdalcsokrával állt a közönség elé. „Haragusznak a battai gazdák”, a „Három kéve leveles nád”, valamint a „Tegnap virradóra” című népdalokat énekelte el.
16A népművészeti foglalkozás immár 5 éve ragyog a községi programok palettáján.
A Kankalin Néptánccsoport fiataljai válaszúti ritka és sűrű magyarost mutattak be:
Bogó Dorka, Gálosi Lara, Hólik Dorina, Kádár Gergely, Kovács Esztella, László Ádám, László Lilla, Rácz Noémi, Tamás Viktória, Varga Noémi, Vigházi Zétény és Wéber Viktória. 
A megyei verseny döntőjébe bejutott Wéber Viktóriát, valamint a néptánccsoport tehetséges tagjait Horváth Dóri készítette fel, akinek külön gratulálunk!
17
18

A kulturális programunkat az egyházi kórus zárta a „Boldogasszony Anyánk” című egykori néphimnusz eléneklésével. Köszönöm az előadóinknak, hogy elfogadták a felkérésünket!
Köszönöm, hogy időt és energiát áldoztak a műfajok sokszínűségének bemutatására!
Az igyekezetükkel és felkészültségükkel méltón képviselték a magyar kultúra napját.
A vendégeinknek megköszönöm, hogy a jelenlétükkel és figyelmükkel megtisztelték a késő délutáni programunkat!

Lászlóné Szabó Edit perkátai ÁMK munkatársa

kategóriák: Ajánló, Beszámoló, Egyéb

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.