2019. június 7. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Dajka konferenciát tartottak

Dajka konferenciát szerveztek Perkátán a Győry-kastély épületében, melynek kezdeményezője a perkátai Szivárvány Óvoda volt. Az eseményre több település dajkája mellett az óvoda vezetőket is várták. A 14 órakor kezdődő programot Bogó Anikó, a Perkátai Általános Művelődési Központ igazgatója nyitotta meg. Megköszönte, hogy elfogadták a meghívását az intézménynek, s invitálta a vendégeket, hogy a rendezvény szünetében tekintsék meg az épületben található állandó tárlatokat. Ezt követően felkérte Cseréné Marczal Zsuzsanna óvodavezetőt, hogy tartsa meg beszédét, és mutassa be a perkátai Szivárvány Óvodát. Az óvoda vezető beszédében elmondta, hogy szerette volna, ha az óvoda dajkái is részt vehetnének külsős továbbképzésben, új ismereteket szerezhetnének a munkájukhoz.
Elmondta még, hogy az intézményben jelenleg 135-147 fő között mozog a gyermek létszám, s az ő gondozásukat 23-an látják el. Beszámolt az intézmény sikereiről is: 3 tehetséggondozó műhely működik az óvodában, a 2017/2018-as tanévben immár második alkalommal nyerték el az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet, s 2011 óta 44 sikeres pályázatot valósítottak meg az intézmény keretei között.
- Mindez nem jöhetett volna létre, ha nem áll az óvodapedagógusok mögött egy támogató csapat, akik segítik a munkánkat – hangsúlyozta Cseréné Marczal Zsuzsanna. – Úgy gondolom, hogy egy közösség összetartozását az bizonyítja a legjobban, ahogy a mindennapokban részt vesznek ebben a munkában, amilyen önzetlenül ott vannak minden mozzanatnál, segítik a csoportokban végzett munkát, minden feladatukat maradéktalanul teljesítik.
Ezt követően a Maci csoportos gyerekek műsorát tekinthették meg a részt vevők, akiket Kárász Ferencné és Dietrich Csilla készített fel az eseményre.
Őket Kundakker Ferencné, a Köznevelési Szakértők Országos Egyesületének Fejér megyei elnöke követte, aki érdekes előadást tartott „Jó helyen vagyok?” címmel, melyben a dajka szerepéről egy óvoda életében, az óvodapedagógus dajka közötti kapcsolatról, illetve a motivációról beszélt. Szóba került az idő beosztása, a mosoly fontossága és az óvodások legfontosabb tevékenysége is: a játék.
Az első előadás után egy kései ebéddel várták a konferencián részt vevőket, majd a Helytörténeti és Technikatörténeti Kiállításon vezették körbe őket az kastély dolgozói.
Hegelsberger Ferencné, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület Vezetőségi tagjának előadásával folytatódott a program. Motiváló és gondolatébresztő referálása során az óvodásokkal való megfelelő bánásmódra hívta fel a figyelmet, s az előítéletek csökkentése érdekében egy játékkal is készült a vendégek számára.
A tanulságos és jó hangulatú program a délutáni órákban ért véget a kastély épületében, s mind a szervezők, mind a részt vevők bíznak a folytatásban.

Horváth Dóri

P1050364

P1050365

P1050372

P1050377

P1050382

P1050384

P1050391

P1050393

P1050396

P1050400

P1050407

P1050413

P1050420

P1050424

P1050429

P1050437

P1050445

P1050449

P1050477

P1050480

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.