2019. június 18. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Kántor Találkozó Perkátán

Június 16-án, immár nyolcadik alkalommal szervezték meg Perkátán a Megyei Kántor Találkozó elnevezésű programot. Az eseményre a gyülekező 14 órától a Győry-kastély dísztermében volt, ahova a Székesfehérvári Egyházmegye Kántorképzőjének jelenlegi és már végzett hallgatóit várták. Az idei évben 20 fő érkezett az eseményre, melyet Wasztl János, székesegyházi karnagy, a kántorképző igazgatója vezényelt le.
A közös próbán Somogyi Anna, a perkátai Vox Caritatis Egyházi Kórus vezetője köszöntötte a vendégeket, s örömét fejezte ki, hogy nyolcadik alkalommal is ellátogattak a kántorok a településre, hogy együtt énekeljenek a tanévzáró, Te Deum szentmisén, majd Bozai Márton, Perkáta plébánosa is szólt néhány üdvözlő szót. Az eseményre meghívást kapott Pámer Ottó, Perkáta nyugdíjazott plébánosa is, aki örömmel vett részt a színvonalas programon.
A hangulatos próbát követően átsétáltak a résztvevők a római katolikus templomba, ahol szintén Wasztl János látta el a kántor karnagyi szolgálatot.
A felemelő hangulatú szentmisét követően a szervezők agapéra invitálták meg a vendégeket, ahol lehetőség nyílt a kötetlen, jó hangulatú beszélgetésre is.

Horváth Dóri

P1050869

P1050872

P1050874

P1050876

64312275_1053698748174254_3049908834404401152_n

64312925_2368985986717768_3837079325039919104_n

64785820_1067340770131159_1077154944315817984_n

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.