2019. július 30. Szerző: kastely Nincs hozzászólás

Egy csodás hét Portugáliában

2019. 07. 08-án délután indult a gépünk Lisszabonba. Mindenki izgatottan várta a repülést, hiszen volt, akinek ez volt az első légi utazása. Késő este értünk a szállásra, Figueiró dos Vinhosba. A francia fiatalok már délután megérkeztek, így ők még aznap találkoztak a portugál diáktársainkkal. Éjfél körül feküdtünk le aludni, ezért másnap szinte mindenki fáradtan ébredt.
Kedden Coimbrába indultunk, ahol megtekinthettük az egyetemet, illetve az egyetem botanikus kertjét. A kert gyönyörű volt a pálmafáival, eukaliptusz fáival, kaktuszaival és egyéb növényeivel együtt. Azt is megtudhattuk, hogy az egyetem tanulói itt végzik gyakorlataikat, valamint hogy van egy több mint száz éves fájuk is. Délután a Forum nevű bevásárlóközpontba vettük az irányt, ahol több mint két órás szabadprogramot kaptunk. Ez a bevásárlóközpont olyan volt, mint nálunk például a West End pláza. Miután itt véget ért a programunk, visszaindultunk a szállásra. Már a nap folyamán összebarátkoztunk a portugál lányokkal, aznap este pedig kosaraztunk a francia fiúkkal.
A szerdai napunk Casal de S. Simao-ba vezetett, ahol a régi, körülbelül 16-17. századi épületeket csodálhattuk meg. Ezek ma, a 21. században vendégházként szolgálnak, belülről felújított, kívülről pedig a régi idők korát idézik elő. A falu kisebb hegyek között található, ami lenyűgöző látványt nyújt. Miután végigcsodálhattuk az épületeket, gyalogtúrára indultunk a hegyen lévő kis faluból. Majd fél óra hosszat sétáltunk lefelé, ez azonban a nagy meleg ellenére mindenkinek jól esett. Ebéd előtt és után is lehetőségünk nyílt strandolni a Fragas de S. Simao fluvial strandján. A víz nagyon hideg volt, így mi magyarok nem igazán fürödtünk, inkább a sziklamászás mellett döntöttünk, s jól elszórakoztunk. A délután folyamán ellátogattunk a Cocoon Malhoa múzeumba és művészeti központba, valamint egy sakk múzeumba is betekinthettünk az ott töltött idő alatt. Mindezek után egy másik strandot, az Aldeia Ana de Avis folyó partját céloztuk meg. Ez a folyó Figueiró dos Vinhosban található, így az ott élő diákok jól ismerték.
Aznap este a szálláson egy bokszmeccset tartottunk, ugyanis egy francia lány kihívott egy magyart. Nagyon vicces volt, mert az összes francia és magyar drukkolt a „képviselőjének”. A csütörtöki programunk Lisszabonba vezetett, ott a nagyon híres Belém tornyot csodálhattuk meg, mindenkinek nagyon tetszett. Délután az Oceanariumba látogattunk el, ami olyan, mint nálunk a Tropicarium, annyiban különbözik csak, hogy több tengeri herkentyű látható, mivel közelebb áll az óceánhoz. Rengeteg és egyben érdekes hüllőt, halat, illetve vízinövényeket nézhettünk meg. Ez az este egy kivételes alkalom volt mindenki számára, ugyanis nem az iskolába mentünk vissza aludni, hanem S. Martinho do Porto ifjúsági szállójában szálltunk meg. A környék szép volt, a szobákból rá lehetett látni a messzi óceánra. A pénteki nap volt az egyik, amit minden magyar gyermek a leginkább várt. A reggelit követően rögtön elindultunk az óceánhoz strandolni. Az egész délelőttöt a parton töltöttük, sőt még ebéd után is ott verhettünk tanyát. Persze a „shoppingolás” sem maradhatott el, így mindenkinek sikerült vásárolnia ajándékot a családtagjai számára. Késő délután indultunk vissza Figueiró dos Vinhosba. Este UNO partit tartottunk, s ezen az estén már a francia lányok is nyitottabbá váltak felénk, így lehetőségünk adódott őket is jobban megismerni. Szombaton Boucaába mentünk, ahol egy hosszú gyalogtúrán vettünk részt a dombos-hegyes vidékeken. Ez a napunk egy sportnap volt: kenuzással kezdtünk, izgultunk, nehogy beleessünk a vízbe, majd délután paintball várt ránk. Az első körben a portugálok ellen „harcoltunk”, őket legyőztük. Utána nehéz dolgunk lett, ugyanis a franciákkal kellett szembeszállnunk. Ellenük már nem volt esélyünk, szépen elvertek bennünket pár perc leforgása alatt. A kenu és a paintball után egészen kimerültünk, így amíg el nem indultunk vissza, Figueiró dos Vinhosba, pihentünk.
Elérkezett az utolsó esténk, a búcsú ideje. Vacsora után egy videót néztünk meg, ahol az elmúlt egy hét alatt összegyűlt képeket vágták össze, majd a portugál diákok, akik egy éve voltak nálunk, rövid kis műsorral köszönték meg, hogy itt lehettek – ez nagyon szép gesztus volt tőlük. Az este folyamán megajándékoztak minket, mindenki nagyon örült a kapott emléknek. A vacsora után mind a francia, mind a portugál diákokkal együtt táncoltunk és bohóckodtunk, s ezt követően búcsút vettünk a portugál társainktól, ugyanis velük nem találkoztunk már. A francia fiataloktól is még este el kellett köszönnünk, mivel az ő repülőjük a délelőtti órákban indult.
Másnap nekünk még volt bőven időnk a repülőgép indulásáig, s úgy döntöttünk, hogy bejárjuk Figueiró dos Vinhost, majd ebéd után úti célunk Fatimába vezetett. Megtekinthettük a régi templomot, a hatalmas teret és a rengeteg árust. Felemelő érzés volt egy olyan csodás helyen állni, ahol Szűz Mária megjelent három gyermeknek. Miután itt végeztünk, indultunk a repülőtérre.
Felejthetetlen utazás volt, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Sok szép látnivalót láttunk, új barátságokat kötöttünk, s eljuthattunk az óceánhoz is.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Perkáta Nagyközség Önkormányzatának, Somogyi Balázs polgármester úrnak, kísérőinknek, Szilasy László igazgató úrnak, Vátkainé Boda Ildikó néninek, és nem utolsósorban tolmácsunknak, Vizi Melindának is a lehetőségért, hogy részt vehettünk ezen a csodás héten!

Pavlicsek Jázmin

Képek forrása: Vátkainé Boda Ildikó

portugál 1 portugál 2 portugál 3 portugál 4

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.