2019. szeptember 9. Szerző: kastely Nincs hozzászólás

Búcsú-napok Perkátán

Az idei évben 2019. szeptember 6-a és 8-a között szervezték meg Perkátán, a Búcsú-napok elnevezésű eseményt. A három napos rendezvény során színvonalas programokkal várták az érdeklődőket a Győry-kastély kertjébe. A rendezvénysorozat első napján, szeptember 6-án 20 órakor kezdődtek a szórakoztató programok: elsőként Gyémi lépett színpadra, majd 21 órától hajnali 1-ig a Digitál együttes zenélt a kilátogatóknak. Másnap, szeptember 7-én 9 órakor az Egészségház új szárnyának átadó ünnepségével folytatódott az esemény, ahol egy domborművet is avattak, melyen a település köztiszteletben álló egykori orvos házaspárjának, Dr. Baráth Károlynak és Dr. Kádár Magdolnának arcképe látható. Az avató ünnepséget követően Perkáta Nagyközség Önkormányzata díszközgyűlésére várták a vendégeket a szervezők a Győry-kastély dísztermébe, majd 11 órakor megnyílt a Hadtörténeti makett kiállítás, s utána a Falvédő kiállítás is, ahol konyhai hímzett falvédőket, fali textileket, és patchwork munkákat lehet megtekinteni. A délutáni órák során a kastélykertbe látogatókat gyermek programokkal várták, többek között kézműveskedni, íjászkodni lehetett, illetve arcfestés, csillámtetoválás és egy lufi hajtogató bohóc állt mindenki rendelkezésére, 17 óra után pedig Vátkai Zsombor, kétszeres országos stunt rider bajnok tartott bemutatót a bitumenes pályán. Az időjárás viszontagságai miatt a kintre tervezett koncertek végül a Faluházban kerültek megtartásra, ahol 21 órától Oszvald Marika szórakoztatta a közönséget, majd 22 órától Kovács Kati énekelt, s varázsolt jó hangulatot az estre, mely egy bállal zárult. A Búcsú-napok utolsó programpontjára szeptember 8-án került sor, ahol is a Győry-kastély dísztermében megtartott Kisboldogasszony napi ünnepi szentmisére várták a település lakóit.

Horváth Dóri

P1060807

P1060810

P1060816

P1060822

P1060844

P1060850

P1060857

P1060864

P1060869

P1060872

P1060877

P1070146

P1070147

P1070148

P1070149

P1070153

P1070155

P1070163

P1070168

P1070172

P1070176

P1070184

P1070188

P1070195

P1070226

P1070233

P1070237

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.