2019. október 3. Szerző: kastely Nincs hozzászólás

70 éves a Kínai Népköztársaság

             Kerek évforduló kapcsán tartotta meg a budapesti kínai nagykövetség, Duan Jielong Nagykövet Úr meghívására a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 70. évfordulója alkalmából, a Várkert Bazárban szeptember 27-én rendezett ünnepségét. Ezen az alkalmon egyben a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok 70 éves évfordulóját is ünnepelték. A  magyar-kínai civil diplomáciai kapcsolatok közül az első, a jövőre 60. évfordulóját ünneplő Perkáta és Huaxiang között levő barátság. Ennek a kapcsolatnak a révén nevezték el a a Magyar-Kínai Barátság TSZ-t, illetve jogutódját, illetve kínai partnerét, a hajdan volt Huaxiangi Kína-Magyar Barátság Népi Kommunát. 2001-ben ebből, az 1960-ban kezdődött barátságból jött létre Huaxiang Városrész és Perkáta testvérvárosi kapcsolata, illetve ennek a kapcsolatnak köszönhető a Győry-kastély felújításának megvalósulása, a Magyar-Kínai Kulturális Turisztikai Központ és kínai kiállításának létrejötte 2016-ban.

A 70 éves kapcsolat nagy részét átélte, sőt jelentős részét Magyarországon élte meg Chen Zhiliu, a Kínai Népköztársaság 1992-1996 közötti nagykövete, Perkáta díszpolgára, a legelismertebb magyar szakértő Kínában, akit levélben köszöntöttem a jeles évforduló kapcsán. Chen Zhiliu az 50-es évek elején került egyetemi hallgatóként Magyarországra, végigjárta a diplomáciai ranglétrát és annak megkoronázásaként nagykövet lett Budapesten. 2001-ben ő koordinálta Perkáta és Huaxiang testvérvárosi szerződését, illetve ekkor lett díszpolgár Perkátán. Chen Zhiliu, vagy ahogy Perkátán ismerjük Péter bácsi mesélte el, hogy ő volt 1957-ben a tolmács Mao Ce-tung és Kádár János pekingi találkozóján, ahol ténylegesen elhangzott az a városi legendának tartott beszélgetés, ahol Mao elvtárs érdeklődött Kádár Jánostól, hogy hányan is élnek Magyarországon, a válasz erre a 10 milliós szám volt. Mire Mao elvtárs azt mondta, hogy milyen szerencsések, hiszen akkor ott mindenki ismer mindenkit!

Köszönjük Chen Zhilius Nagykövet és Díszpolgár Úrnak és az őmellette és magyar-kínai kapcsolatok mellett álló feleségének a Perkátáért tett támogatását!

Perkáta, 2019. október 3.

Somogyi Balázs

image1 (1) image1 (2) image1

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.