2019. október 3. Szerző: kastely Nincs hozzászólás

Felújítandó járdák

             A 2018-as önkormányzati feladatok ellátását segítő sikeres pályázatunkban, a Táncsics utca első szakaszának megvalósított felújítása, illetve a Szabadság tér jövő héten elkészülő járdafelújítása kapcsán ejtettem szót a volt 62-es melletti járdákról. A Kisbács utcában, a Fehérvári utcában, a Szabadság téren, illetve a Zrínyi utca felé vezető járdák felújítása kiemelt célunk, illetve a mellettük, alattuk levő árok felújítása is. A 2018-as pályázatból néhány járdaszakasz felújítását ki kellett vennünk a pályázati hiánypótlás során, mert a járdák a helyrajzi számok szerint vegyesen önkormányzati és állami tulajdonban voltak-vannak, és akkor már a pályázatban ezt nem lehetett kezelni. Akkor említettem, hogy az állami tulajdonlás és az önkormányzati kezelés egyszerre igaz, ahogy ez fordítva működik 2017 óta az iskola esetében, ahol az önkormányzat a tulajdonos, de az állami fenntartású Dunaújvárosi Tankerület az üzemeltető.

Hogy a jövőben lehetőségünk legyen a volt főút melletti járdák felújítására, egyeztettem a Magyar Közút illetékesével, aki tájékoztatott arról, hogy a 62-es számú főút Perkátát elkerülő szakasza már nem ideiglenesen, hanem véglegesen forgalomba van helyezve, de az önkormányzat számára a tulajdonátadás még sajnos mindig nem történt meg. De a járdák és az árkok felújítására az állami tulajdonlás esetén is van lehetőség, az megoldható előzeteses megállapodásokkal, ezért is tervezzük az nagy gyalogosforgalmat ellátó járdák javítását.

Perkáta, 2019. október 3.

 

Somogyi Balázs

image1 (3)

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.