2019. december 7. Szerző: kastely Nincs hozzászólás

Mikulás ünnepség a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében

2019. december 6-án a Győry-kastélyban került megszervezése a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Mikulás ünnepsége.

A programon Dankó Lajos elnök úr köszöntötte a résztvevőket, megköszönte a támogatóknak a pozitív hozzáállást, a felajánlásokat.

A programon részt vett Vitéz-Farkas Ferenc nemzetiségi megyei képviselő és Farkas László a Fiatal Romák Országos Szövetségének elnökének édesapja.

A programom elmondtam, hogy kiemelten fontosak az ilyen jellegű rendezvények, ahol a gyermekek megajándékozása, a résztvevők vendéglátása mellett színvonalas program is várja a vendégeket.

Gálosiné Sohonyai Éva magára vállalta a Mikulás ünnepségen a gyermekek felkészítését, egy komplett programot kínálva ezzel. Bőke Emma, Ármán Szvetlána, Dankó Amanda, Bogó Bella, Gálosi Lara, Kádár Gergő, verset mondtak, énekeltek, táncoltak a délután folyamán. A zenei háttér biztosításában közreműködött Fórizs Sándor.

Gratulálok a műsorhoz Gálosiné Sohonyai Évának és minden fellépő fiatalnak!

Bízom benne, hogy a jövő évben is megszervezi a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat a Mikulás ünnepséget, örömet okozva ezzel sok-sok kisgyermeknek.

Bogó Anikó

78366847_923054998090123_2215146378097590272_n 78484579_588274795317829_3043165155929096192_n 78644757_2435569910104459_1621623262620418048_n 78701064_2614358011977823_7599522546655952896_n 78714076_2468494573415079_2528207514965639168_n 78818483_747416689102468_8314410447096774656_n 78829440_564535671047643_97897332766408704_n 78844737_538983696833105_4216815830563815424_n 79098652_562847637848017_7247781136183590912_n 79189687_1591289877692187_3492187683030040576_n 79788815_570559530178760_4902385360824172544_n 79911190_2451758474952451_5893214563456778240_n

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.