2020. június 20. Szerző: kastely Nincs hozzászólás

Elballagtak a nyolcadikos tanulók

A Perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2020. június 20-án tartotta meg ballagási ünnepségét, mely során elbúcsúzott a nyolcadik osztályos diákjaitól.
A délelőtt 9 órakor kezdődő eseményre az iskola épülete előtti parkban került sor, ahol a ballagók rokonai várták a búcsúzkodókat. Az épületet Hegedűs Gabriella igazgatóhelyettes vezetésével a dolgozók és önkéntes diákok, szülők díszítették fel, hogy méltóképpen köszönthessék az iskolába, annak tanulójaként utoljára belépő fiatalokat.
A Himnusz meghallgatását követően Gálosi Lara mondott beszédet, melyben a hetedik évfolyam nevében elköszönt idősebb társaiktól, és sok sikert kívánt számukra a középiskolai tanulmányaikhoz. A ballagók részéről Varga Máté búcsúzott el tanáraiktól és az iskola dolgozóitól, s köszönetet mondott nekik az elmúlt nyolc év munkájáért. Őt Szilasy László, a Perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgatója követte, aki beszédében megjegyezte, hogy ez az utolsó év igazán rendhagyóra sikeredett a búcsúzó tanulók számára, de bízik abban, hogy emellett sok szép emlékkel gazdagodtak az évek alatt. Megköszönte mind a pedagógusok, mind a diákok és a szülők vészhelyzet alatt mutatott állhatatos, kitartó munkáját, s kihangsúlyozta, hogy mindig örömmel várják vissza a gyerekeket az iskolába, hogy meglátogassák tanáraikat, társaikat.
Az igazgató beszédét követően László Norbertné adta át a Szülő Szervezet jutalmát László Ádámnak és Varga Máténak kiemelkedő közösségi munkájukért, továbbá megköszönte László Gyuláné és Porkoláb Zsuzsanna tevékenységét a szervezetben.
Gergelyné Németh Tímea és Orbán Zsolt pedagógusok dalos előadását követően került sor a jutalomkönyvek átadására, mellyel a ballagók tanulmányi eredményeit és közösségi munkáját jutalmazták: Bogó Fanni, Latinovics Amina, László Ádám, Reiprich Írisz, Rupa Krisztofer, Szombat Noémi, Tomor Patrícia és Varga Máté vehetett át jutalomkönyvet Szilasy Lászlótól és Horváthné Horgos Judit igazgatóhelyettestől. Az igazgató által minden évben egy diák számára adományozott jutalomkönyvet az idei évben Varga Máté kapta meg.
A programpontot követően minden ballagónak egy lufballont adtak a kezébe, melyet közösen engedtek el, így búcsúzva általános iskolájuktól, ahol felcseperedtek.
Az ünnepséget a Szózat taktusai zárták.

Horváth Dóri

P1080580

P1080590

P1080592

P1080595

P1080600

P1080602

P1080607

P1080608

P1080619 P1080623

P1080625

P1080629

P1080647

P1080656

P1080660

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.