2022. augusztus 2. Szerző: kastely Hozzászólások kikapcsolva

Tisztelt lakosság!
2022. augusztus 1-től Orgoványi Viktor személyében új vezetője van a Perkátai Kínai Központ
Nonprofit KFT-nek. A korábbi vezető Nedves Éva családi okok miatt máshol folytatja
pályafutását. Évinek nagyon köszönöm az eddigi munkáját, minden jót kívánok az új
kezdéshez! Viktort szeretettel köszöntöm, és sok sikert kívánok új pozíciójában, a képviselő-
testület és a magam nevében is! Kérem fogadják őt szeretettel, az alábbiakban olvashatják
bemutatkozó üzenetét!
Oláh István, polgármester

 

 

 

Szeretettel köszöntök minden kedves Perkátait!
A Perkátai Kínai Központ Nonprofit Kft. által meghirdetett igazgatói állására választottak ki.
Szeretnék néhány szóban bemutatkozni:
Közel egy évtizede élek feleségemmel Perkátán, két gyermekünk már ide született.
Örülünk, hogy egy ilyen helyen és közösségben nevelhetjük fel őket.
Munkám során, több évet töltöttem el vezetőként, és pedagógusként, majd saját kertépítő
vállalkozásomat irányítottam.
Nagyon örülök, hogy már nemcsak itt lakóként, hanem a Győry-Kastély vezetőjeként is részt
vehetek a település életében.
Kiemelt céljaim közé tartozik a kastélypark – a felújított kastélyhoz méltó – megújítása. Ez
nemcsak turisztikai szempontból lényeges, célom, hogy a kastélypark mindannyiunk
pihenőparkjává váljon.
A kastélyt, és a kastélyparkot – az üzleti hasznosítása mellett – szeretném, hogy a
mindennapjaink szerves részeként, egyfajta közösségi térként használnánk.
Remélem, hogy munkám során sikerül az ide látogatókkal megismertetni az itt élők értékeit,
Perkáta örökségét és jelenét.
Baráti üdvözlettel
Orgoványi Viktor

 

viktorfoto

kategóriák: Ajánló

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.