Október 10-én Perkátán köszöntöttük

a magyar televíziózás “aranykorának” egyik ikonikus személyiségét, a Kazinczy-díjas Endrei Juditot.
A jeles szerkesztő-műsorvezető 1998 óta szabadúszóként tevékenykedik: könyveket ír, programokat szervez, közönségtalálkozókra jár, utazási blogot vezet.
Endrei Judit mindig is a hitelesség, a derű és az életigenlés példaképe volt. Pályája során megtapasztalta a változás erejét, és ma is azt vallja: az életkor nem korlát, hanem lehetőség a megújulásra és a kiteljesedésre.

Imád utazni, világot látni, idegen tájakat és kultúrákat megismerni.

Az általa terjesztett, népszerű tartalmakkal, írásaival, megjelent könyveivel, országjáró előadásaival a kultúrát viszi közel az emberekhez.

A személyes fejlődés, önismeret, lelki egyensúly nagykövete lett.
A „Korhatártalanul” című előadásában arra bátorított bennünket, hogy merjünk nyitott szívvel élni, felfedezni a mindennapok szépségét, és hálával tekinteni mindarra a jóra, amit az élet ad.
A sokoldalú életpálya és Endrei Judit magával ragadó személyisége garantálta a kellemes kikapcsolódást.
A beszélgetés után az olvasóknak kérdezni, illetve dedikáltatni is alkalmuk nyílt, majd finom teával vendégeltünk meg minden résztvevőt.
Endrei Judit nagyon örült a perkátai közönségének, a saját kötetei közül többet is a könyvtárnak ajándékozott. Megköszönte a figyelmet, és azt is, hogy szép, impozáns kastély szolgált helyszínéül a találkozásnak.
Köszönjük szépen Endrei Juditnak a nagyszerű találkozást!
Köszönjük a közönségnek, hogy a jelenlétükkel és figyelmükkel megtisztelték az előadást!
Fotók: László Lilla és Csóti Bertold
Összefoglaló: Lászlóné Szabó Edit