testületi - Cikkek, Hírek

2010. november 1.

Somogyi Balázs 2010. október 27-én az tartotta alakuló ülését az Adonyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa, ahol egyhangú döntéssel Somogyi Balázst, Perkáta Nagyközség polgármesterét elnökké, míg Szabó Ferencet (független) Iváncsa Község polgármesterét alelnökké választotta. A kistérség alakulása...

2010. november 1.

2010. október 27-én tartotta második ülését az újonnan megválasztott képviselő-testület. A napirendi pontok között szerepelt az új bizottsági struktúra együtt a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításával. A képviselő-testület tárgyalta a PORR mint kivitelező által beadott organizációs tervet a 62-es számú főút...

2010. október 7.

Somogyi Balázs leteszi az esküt Tegnap délután 5 órakor kezdődött a képviselő-testület alakuló ülése, amelyet Rajcsányi László vezetett mint korelnök. Elsőként Virág Györgyné a Helyi Választási Bizottság elnöke tájékoztatta az ülés résztvevőit a választás menetéről és eredményéről, majd esküt vett Somogyi Balázs...

2010. október 6.

A választás után a megválasztott képviselő-testület munkához lát, illetve folytatja a munkát. Somogyi Balázs megválasztott polgármester mára, 2010. október 6-án 17 órára a Községháza üléstermébe hívta össze a megválasztott képviselő-testületet, melyen az alakuló ülés kötelező napirendi pontjait fogják tárgyalni:...

2010. október 4.

Tisztelt perkátaiak! Kedves Barátaim! Somogyi Balázs polgármester Tegnapi napon lezajlott a választás, majd éjjel az eredményt is megtudtuk, és kimondható, hogy a perkátaiak ismerik falujuk életét, felelősen tudnak dönteni a falu ügyében, és az elvégzett munkát is figyelembe véve, a munka folytatására szavaztak. Perkáta polgárai...

2010. október 4.

2010. 10.03-án vasárnap rendkívüli eseménytől mentesen lezajlottak Perkátán az önkormányzati választások. Az első nem hivtalos eredmények 20 óra után láttak napvilágot, a polgármester személyéről, majd egy óra múlva  tudni lehetett az új képviselőtestület összetételét is.Perkátán 3219 fő választásra jogosult polgárból...

2010. szeptember 30.

· Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. szeptember 15-ei képviselő-testületi ülésén 12 képviselő (Somogyi Balázs polgármester, Tóth Ferenc, Rajcsányi László, Ujfalusi Pál, Horváth Judit, Bogóné Plasek Krisztina, Mosonyi György, Lehóczki Ádám, Bógó Ferenc László, Pavlicsek Nándor, Ujfalusi Pál,...

2010. szeptember 22.

Jelentős fejlesztés előszobájába lépett Perkáta, hiszen Perkáta Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületi ülésén Somogyi Balázs polgármester előterjesztésében egy előszerződés tervezetét fogadta el, illetve hatalmazta fel a polgármestert annak aláírására. Az előszerződés értelmében egy magyarországi üzemmel...

2010. szeptember 22.

Emléklap Perkáta Nagyközség Önkormányzata utolsó ülését tartja a 2006-2010-es ciklusban, pontosan a századikat. Az ünnepi ülésnek több fontos témája van, egyrészt elfogadásra kerülhet a már évek óta előkészítés alatt levő helyi Településszerkezeti Terv és a Helyi Építési Szabályzat. Mindkét dokumentum fontos Perkáta...

2010. szeptember 20.

Bemutatjuk az októberi helyhatósági választások polgármester és képviselőjelöltjeit ABC sorrendben. A jelölteknek kiküldött levélben képviselőjelölteknek 2000, polgármesterjelölteknek 3000 karakternyi lehetőséget ajánlottunk, valamint fényképes megjelenést. Polgármesterjelöltek Laki Ferenc (független) polgármesterjelölt Laki...

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.