Tisztelt Lakosság! Perkáta Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2024.07.17-én (szerdán) 17:00 órától testületi ülést tart, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket. Perkáta Nagyközség Önkormányzata
Perkátán is megemlékezünk William Shakespeare születésének 460. évfordulójáról. Az angol író Othello c. művét viszi színre az ercsi Felvonási Tünetek Színjátszó Műhely. A társulat vendégszereplése 2024. augusztus 10-én, 17 órakor kezdődik a Győry-kastélyban! Az előadás ingyenes. Az adományokkal a társulat további munkáját...
A megnyitó ünnepség 2024. július 5-én, 17 órakor vette kezdetét a Győry-kastélyban. Fejér vármegyéhez számos híres ember születése, illetve pályája köthető, akiknek munkássága az élet számos területén ismert volt. Emléküket különösen az évfordulók jegyében idézik fel a megye számos településén. 2024 emlékév a...
Ízek Viadala Az elmúlt hétvégén Önkormányzatunk megrendezte az Ízek viadala elnevezésű főzőversenyét. Az esemény alkalmával immáron negyedik alkalommal kerestük azt a csapatot, családot, civil szervezetet, akik a zsűri számára leginkább ízletes ételt tudja produkálni. A versenyre 13 csapat nevezett, akik között volt, aki először,...
A Roma Önkormányzat is részt vett a főzőversenyen ahol a gyermekeknek fagyival, dinnyével, ropogtatni valóval, üdítővel és a felnőtteknek pörkölt nokedlivel tudott kedveskedni a sátruknál.
Tisztelt Perkátaiak! A kormányablak-busz júliusban ismét elérhető lesz a lakosság számára, itt a Polgármesteri Hivatal mellett, a Templom utcai oldalban. A mobilizált kormányablakokban – többek között – az alábbi ügyek intézésére van lehetőség: - személyi igazolvány igénylése - lakcímváltozás bejelentése - jogosítvány...
ÁLLÁSPÁLYÁZAT PERKÁTAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Perkátai ÁMK Bölcsőde pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében Egycsoportos bölcsődében vezetői feladatokat ellátó kisgyermeknevelő Munkakör/feladatkör betöltésére. Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Heti 2 óra terhére bölcsőde vezetői...
Pentelei Molnár János festőművész (1878-1924) alkotásainak kiállítása nyílik meg július 5-én, (péntek) 17 órakor Perkátán, a Győry-kastélyban! Az ünnepséget megnyitja Rohonczi (ROHO) István, zongorán előad: Héger Ádám. A Boda József magángyűjteményében lévő híres festmények gyönyörű tárlata augusztus 31-ig lesz...
Június 29-ig még megtekinthető az a szemet gyönyörködtető gobelin kiállítás, amely a perkátai és dunapentelei alkotók munkáiból került bemutatásra. Június 4-én egy nyárköszöntő eseménynek lehettek a részesei a Győry-kastélyba látogatók. Gazdag szín-és motívum világot bemutató Goblen-kiállításnak, valamint a megnyitó...