Perkátai polgárőrök indultak el a magyar-szerb határhoz 2016. szeptember 1-én a Perkátai Polgárőrség három tagja – Gelencsér Zoltán vezetőségi tag, Horváth István elnök és Kovács Krisztián, az egyesület ellenőrző bizottságának tagja – a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett csoporttal útnak indult...

Elkezdődött a 2016/2017-es tanév A mai napon, 2016. szeptember 1-én megkezdődött az új iskolai tanév a perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskolában. Az évnyitón először a nyolcadik osztályos tanulók ki vezették az iskola első osztályos tanulóit az ünnepségre, majd felcsendültek a Himnusz hangjai. Ezt követően három kis elsős,...

Perkáta Nagyközség 004. számú Szavazatszámláló Bizottsága és a Helyi Választási Iroda Vezetője a következő határozatot hozta meg: 004 SZSZB határozat 4-2016 HVI határozat-20160831150121

1.JOB SHADOWING típusú MOBILITÁS KÉZDIVÁSÁRHELY 2016  Régi álmom teljesült, mert a tavalyi évben kétszer is utazhattam Erdélybe, az Erasmus + pályázat keretében. Alig egy év alatt harmadszor is lehetőségem van ebbe csodálatos országba ellátogatni. Még az első pályázat megvalósítás elején eldöntöttük a kolléganőimmel...

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet pályázatán nyertek 2016. szeptember 1-én, az esti órákban indul útnak három perkátai lány, név szerint Krizsány Zsuzsanna, Preizler Nikolett és Szabó Bernadett, a Kós Károly Szülőföld és Honismereti Táborba, mely Erdélyben, Hargita megyében kerül megrendezésre. A táborban való részvételre...

Vátkai Zsombor sikere A 2016-os évben a 12 éves Vátkai Zsombor újabb stunt riding sikereket tudhat magáénak. 2016 márciusában a budapesti Hungexpón megrendezett versenyről ötödik, a májusi kunmadarasi versenyről hetedik helyezettként tért haza, Perkátára. A 2016. augusztus 12-14-ig tartó, Extrém Fesztivál elnevezésű autós és...

PERKÁTAI BÚCSÚ 2016. szeptember 10. 10:00- Perkáta Nagyközség Önkormányzatának Díszgyűlése, Saint-Maximin és Perkáta közötti 25 éves hivatalos testvérvárosi kapcsolat ünnepi rendezvénye a Győry-kastélyban 11.30 Gáspár Aladár festőművész kiállításának megnyitója 14 óráig a kastélyban ingyenesen megtekinthetők az...

IFI FESZT – Színezd újra Perkátát! 2016. augusztus 20-án a Perkátai Általános Művelődési Központ és a hozzá csatlakozott lelkes, önkéntes fiatalok Ifjúsági Fesztivált szerveztek Perkátán. A 14 órakor kezdődő program során az érdeklődő felnőttek és gyerekek részt vehettek foci kupán, kipróbálhatták a kis füves foci...

Főzőverseny a Perkátai Régiség Gyűjtő Egyesületnél 2016. augusztus 20-án a Perkátai Régiség Gyűjtő Egyesület által szervezett főzőverseny már a hajnali órákban kezdetét vette egy izgalmas kakaskergetéssel, melyet a megfogás után az egyesületi tagok konyhakésszé varázsoltak. Eközben megérkeztek a csapatok is, akiknek...

A 2016. augusztus 20-ai rendezvénysorozat Perkátán, a reggeli szentmisén vette kezdetét, ahol Pámer Ottó atya megszentelte az új kenyeret. A szentelt kenyeret Somogyi Balázs polgármester szegte meg később, s kínálta meg a misén részt vevőket belőle. 9 órakor a templom kertben egy Szent István előtt tisztelgő műsorral várták...

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.