Luca-napi vigasság a Perkátai Nyugdíjasok Baráti Körénél Szombaton, december 12-én kilencedik alkalommal rendezte meg a Perkátai Nyugdíjasok Baráti Köre a hagyományos Luca-napi vigasságát. A baráti kör ezen a rendezvényén szokta viszonozni a sok meghívást, amit év közben kapnak. Vendégeik voltak Besnyő, Beloiannisz, Dunaújváros,...

Tisztelettel meghívom Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete képviselő-testületi ülésére 2015. december 17-én (csütörtök) 17 órától  a Községháza dísztermébe   Napirendi pontok: Polgármesteri beszámoló az aktuális eseményekről Folyószámlahitel meghosszabbításával kapcsolatos döntéshozatal A...

Advent harmadik vasárnapja December 13-án ünnepeltük advent harmadik vasárnapját. A templomkertben szervezett ünnepség sorozat keretein belül, a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat adott műsort a kilátogató vendégeknek. Pámer Ottó plébános atya áldását követően a Zöld Mező Ének- és Zenekar karácsonyi dalokból összeállított...

Faluüzemeltetési Hírek              Az elmúlt hónapban, november 16-án újabb közfoglalkoztatási program indult Perkátán. Az új időszak különlegessége, hogy Perkáta Nagyközség Önkormányzata 56 fős csoportja mellett, a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat 20 fős csoport foglalkoztatását kezdte meg. Az első nagyobb...

Közgyűlést tartott a Gárdony és Térsége Turisztikai Egyesület              Perkáta Nagyközség Önkormányzata a Győry kastély fejlesztése okán az idei évben lépett be a Gárdony és Térsége Turisztikai Egyesületbe. December 8-én, a gárdonyi Nautis Hotelben tartott évzáró közgyűlésen és konferencián elsőként az...

Területfejlesztési Információs Nap a Megyeházán              Még a 2015. évben kiírásra kerül a megyei Területfejlesztési Operatív Program első pályázati kiírása. Ez hangzott el a december 8-án, a székesfehérvári Megyeházán a Magyar Államkincstár Fejér Megyei Igazgatósága által rendezett információs napon. Gyűszű...

A Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat focibajnoksága A Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat focibajnokságot szervezett 2015. december 10-én, 16 órakor, melynek helyszíne a Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tornaterme volt. Szép számmal neveztek csapatok. Minden csapat nagyon küzdött a győztes...

Az elmúlt időszakban Perkátán, sajnálatos módon meggyarapodtak a betöréses bűncselekmények. Ez okból kifolyólag Perkáta Nagyközség Önkormányzata a rendőrség helyi körzeti megbízottjával, Cséza Lászlóval, valamint a Perkátai Polgárőrség alelnökével, László Norberttel közösen, bűnmegelőzési előadást tartott december...

A hétvégén, 2015. december 6-án, a Függetlenek Perkátáért Egyesület Mikulása járta Perkáta utcáit, hogy megajándékozza a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Az egyesület immár nyolcadik alkalommal szervezte meg ezt a programját, melyben a tagok, önkéntes lovasok és lovas kocsisok vettek részt. A Mikulás és kíséretének útjáról...

December 13-án, advent harmadik vasárnapján, újra várunk mindenkit sok szeretettel a templomkertbe. Programok: 14:00: Szentmise a templomban, majd adventi gyertyagyújtás és ünnepi áldás 15:00: Vadon Nőtt Gyöngyvirág Dalkör Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Zöld Mező Ének és Zenekar előadása

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.