Polgármesteri Hivatal működése 2020. szeptember 3-tól Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hivatal épülete az anyakönyvi ügyintézést leszámítva az ügyfelek elől 2020. szeptember 3-tól visszavonásig ismét zárva van. Tájékoztatáskérés, ügyintézés céljából az alábbi elérhetőségek egyikén keresse meg hivatalunkat: –...

Képviselő ülés Képviselő ülést tartottunk néha viharos részekkel. Augusztus 31-én délután tartotta soros ülését Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete, amelynek fő pontjai az intézményvezető választás és kisebb pályázatok voltak. A testület egyhangú szavazással újabb 5 évre a Perkátai Szociális Központ...

Viharkárok A tegnap esti-éjjeli vihar Perkáta belterületén is számos helyen fákat tépett, többek között az Árpád utca elején, az a Kossuth-Zrínyi utcákhoz vezető járda mellett, ahol a távközlési vezetéket is leszakította egy ág, illetve az épület tetőszerkezetét is károsította. A közintézmények környékén is történtek...

Tanév és nevelési év kezdet Akik figyelmesek voltak, ma 7 óra 36 perckor hallhatták Szilasy László, a Dunaújvárosi Tankerület Perkátai Hunyadi Mátyás és Általános Iskola igazgatójának kihangosított instrukcióit. Hivatalos tanévnyitó a különleges helyzet miatt nem volt, de nagy örömmel köszöntötték az 58 elsős tanulót....

A 90 éves Horváth Imréné köszöntése A két nap múlva történő kerek évforduló-születésnap ügyében köszöntöttem László Klaudia aljegyzővel az 1930. szeptember 3-án született Horváth Imrénét, született Koncz Verát. Vera néni kiváló egészségi állapotban van, lányával és vejével él Damjanich utcai otthonukban, és...

Perkátai Általános Művelődési Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet óvodai dajka munkakör betöltésére   A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű 2020.10.01.-2021.01.31. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony           ...

Kedves Betegeink! Akik követik a híradásokat értesülhettek róla, hogy napok óta növekszik az aktív koronavírussal fertőzöttek száma hazánkban. Az elmúlt 24 órában 292 új fertőzöttet találtak Magyarországon, s ezzel jelenleg 1588 aktív fertőzöttről tudunk. A járvány megjelenése óta nem volt egy nap alatt ilyen sok új fertőzött...

IV. Regionális Perkátai Párlatverseny eredményhirdető gálája. Tegnap, hagyományosan a Győry-kastélyban történt meg a most már negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Regionális Perkátai Párlatverseny Pavlicsek Csaba és Göldner Emil versenyigazgatók szervezésében. A járványhelyzet miatt hosszú idő telt el a március közepi...

Ünnepi mise és kenyérszentelés 2020. augusztus 20-án Perkátán Az államalapításra emlékezve ünnepi szentmise és kenyérszentelés volt augusztus 20-án, reggel 8 órakor a római katolikus templomban. Győri Balázs István atya megáldotta a nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyeret, majd megszegte, és osztott belőle a ministránsoknak...

Az államalapítás ünnepe – 2020. Az idei évben az állami ünnepségek elmaradnak augusztus 20-án, így Perkátán is. Településünkön az ünnepet megelőző napon kitették a nemzeti színű zászlókat, így tisztelegve az államalapítás ünnepe előtt, melyhez kapcsolódik még a Szent Kenyér című kiállítás, amit 2020. október...

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.