2019. szeptember 20. Szerző: kastely Nincs hozzászólás

Faültetések, kastélykert, arborétum

 

A kastély főépületének felújítása után több területen cél az egykori kastélyegyüttes és park egykori méltóságának, hangulatának megőrzése. Ennek egyik része a park fáinak, növényzetének megtartása, illetve az egykori parkban található fák, növények telepítése. Természetesen tudjuk, hogy az egykori park már sokkal kisebb, ráépült az iskola, a sportpályák odakerültek, a Sport utca, a Dózsa György utca, a Park utca, a Peking utca házai is odakerültek, de még mindig az egyik legszebb térségi falubelsőnk van a kastéllyal egyetemben. Perkáta történetének több eddigi kutatója, köztük Dr. Baráth Károly, Nagy József és Rajcsányi László a mai napon bemutatják a park rehabilitálásának koncepcióját és több, az eredeti kastélykertben található fa kerül elültetésre a Perkátáért Közalapítvány jóvoltából. Mivel láthatóak voltak az ültetés előkészületei több megkeresés is érkezett a szervezőkhöz, hogy csatlakoznának. A mai akcióhoz az idő közelsége miatt már nehéz lett volna, de önkormányzatunk is csatlakozni kíván a nyáron civilek által meghirdetett „10 millió fa” mozgalomhoz, amelynek keretében november 9-én az Élet napján országos faültetési akció történik. Nagy örömünkre szolgál, hogy az önkormányzati választás lendületének abszolút pozitív részeként több induló jelölt jelezte, hogy csatlakozni kíván a november 9-i faültetési akcióhoz valamelyik közintézmény területén vagy a kastélykertben.

 

Perkáta, 2019. szeptember 20.

 

Somogyi Balázs

68684180_2421374331411198_8435966465479278592_n

 

 

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.