2019. december 22. Szerző: kastely Nincs hozzászólás

Falukarácsony Perkátán

Perkáta Nagyközség Önkormányzata 2019. december 22-én, vasárnap szervezte meg a Falukarácsony elnevezésű programját. Az eseményre 14 órától a Győry-kastély épületében került sor.
Több kikapcsolódási lehetőséggel várták az érdeklődőket. Az alsó folyosóin a kastélynak adventi vásár forgataga fogadta az érkezőket, akik helyi és környező településekről érkező árusok portékái közül válogathattak. Manók, karácsonyfa díszek, sütemények, vattacukor mind kapható volt a „piacon”. Szintén a földszinten kézműveskedésre várták a gyerekeket, akik üdvözlőlapot, papír karácsonyfát és fadíszeket készíthettek, díszíthettek ki, valamint a Faluüzemeltetés munkatársai teával és forralt borral, a Perkátai Polgárőrség tagjai pedig zsíros kenyérrel kínálták meg a kilátogatókat.
Háromnegyed háromkor a díszteremben meggyújtásra került az adventi koszorú utolsó gyertyája, és Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere köszöntötte a jelenlévőket.
- Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik részt vettek a mai nap megszervezésében, megvalósításában – mondta a polgármester. – Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok Perkáta lakóinak.
Ezt követően a Vox Caritatis Egyházi Kórus ünnepi előadása következett, majd a Perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskola második évfolyamos diákjainak műsorát tekinthette meg a közönség. A gyerekek betlehemezéssel és a „Melyiket a kilenc közül?” című karácsonyi színdarabot adták elő, felkészítőik Basticz Józsefné, Pats-Belső Viola és Vátkainé Boda Ildikó voltak.
A dísztermi műsorokat követően a kézműves teremben Szarka Zsombor, első osztályos tanuló kiváló dob előadását hallgathatták meg az összegyűltek, majd az adventi forgatag a késő délutáni órákban zárult.

Horváth Dóri

76714036_2304613092977847_2964141429879734272_n

80786443_580762189324121_1092653462652452864_n

79847446_3231707046899279_8382250056832516096_n

79769482_1115546875454472_680669509446533120_n

80261187_747521249091091_4426774894511915008_n

80319545_998057350559651_4418881466176372736_n

79826583_449087672455585_6047178055707787264_n

79810993_3435335246537624_6183112555150442496_n

81164967_2482405618682830_5130191414046490624_n

80079410_840743163024990_2423738061897596928_n

80615521_294506851497745_956031695427993600_n

80533447_2845013085543795_4867824948699201536_n

79914995_1084769828541985_8055798199778017280_n

80024241_459842798025879_6966613352713814016_n

79813615_567664187299586_5368657326989377536_n

80453879_584333322402301_4599119214702231552_n

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.