2020. december 8. Szerző: kastely Hozzászólások kikapcsolva

Tisztelt Lakosság!

Az önkormányzat anyagi helyzete egy sokat emlegetett téma, főleg az elmúlt egy évben.
Szeretnénk tájékoztatásul közölni Önökkel, hogy napi szintű, megélhetési problémákkal küzdünk, sakkozunk, hogyan is fizessük majd ki a számlákat, de a bérek kifizetését is minden hónapban nehézkesen tudjuk csak megoldani, amik viszont soha nem csúszhatnak.
Mint tudják, elkülönítettünk a tavaszi rételadásokból 7 millió forintot, aminek a célja az, hogy a jövő nyáron lejáró visszavásárlási lehetőségünkkel élni tudjunk a tanári földek visszavásárlásánál. (3 hektár-ipari létesítés céljából) Ebből az 7 millió forintból 4,44 millió forint érkezett be, a fennmaradó várhatóan februárban fog megérkezni Vevő változás miatt.
A 12.04-ei bérek kifizetése előtti pillanatban 9,17 millió forint állt rendelkezésre az önkormányzat számláján, de a november havi bérek összege 15 millió forint volt. Jogosan merül fel a kérdés Önökben,” Hát azt meg akkor hogyan?!” Ezt úgy tudtuk megoldani, hogy a különbözetet a 2020-as folyószámla hitelből (minden évben 7 millió Ft) fizettük ki. A folyószámlahitelt azonban 2020.december 20-ig vissza kell fizetnünk.
Mivel ilyen jellegű problémákkal küzdünk- szó még nem esett a befizetésre váró számlákról- a képviselő testület az adók emelésében, új adónem bevezetésében látta a várhatóan hasonlóan szűkős, 2021-es évi problémák megoldását. A megjelent 535/2020. kormányrendelet értelmében az önkormányzatoknak, így Perkáta önkormányzatának is tilos az idei évben alkalmazott adóknál magasabbat kivetni jövőre, új települési adót bevezetni, illetve az idei évben esetleg alkalmazott kedvezményeket jövőre is meg kell tartaniuk. Így tehát látható, a jövő év is hasonló nehézségekkel teli és hepehupás lesz, mint ahogy a 2020-as év is az.
Kifizetésre váró számláink összege: 21,15 millió forint (Magában foglalja a november havi gyermekétkeztetést; október, november havi háziorvosi ellátás díját; közüzemi számlákat és egyéb számlázott szolgáltatásokat). Létezik egy települési támogatás nevű lehetőség, amelyet az Államtól lehet igényelni, önkormányzatok kifizetetlen számláinak (prioritással bír közmű, étkeztetési számlák) finanszírozására. Önkormányzatunk élt is a lehetőséggel, múlt évben és az idei évben is. A 2019-es évben kapott települési támogatásból azonban idén novemberben érkezett Államkincstári határozat alapján 2,73 millió forintot vissza kell fizetnünk záros határidővel, indoklás nélkül. A 2016-ban elnyert és projekt lezárást (2019.07.31.) követően meg nem valósult fényjáték projekt felhasznált 3,34 millió forint visszafizetéséről is levélben értesítette az önkormányzatot az Államkincstár, hogy szintén záros határidővel visszafizetési kötelezettségünk van.
Feladat és gond tehát van bőven. Dolgozunk, kalkulálunk, számolunk. Jövő évben el kívánjuk érni, hogy pénzügyi gazdálkodásunk – a nehéz körülmények ellenére is – stabil legyen. Célunk, hogy ne legyenek határidőben ki nem fizetett számlái a településnek, hogy Perkáta működésének alapfeltételei biztosítottak legyenek. A pénzügyi stabilitás megteremtése megköveteli a takarékosságot, a felesleges pénz költést, s bizony ezért áldozatokat is kell hoznunk.
Ezen szempontok alapján kezdjük el a 2021-es év előkészítését, elsődlegesen megkeresve azokat a csatornákat, ahol a takarékosságot érvényesíteni tudjuk mindannyiunk és a jövőnk érdekében.

Perkáta Nagyközség képviselő testülete

pénzügy 2

kategóriák: Ajánló

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.