2022. május 16. Szerző: kastely Hozzászólások kikapcsolva

Úgy körülbelül két éve a vadliba rájött, hogy a napraforgó jó csemege. Kijárnak a
mezőgazdasági kultúrába és két- és négyleveles állapotában lecsípik a
napraforgót. Ezért a növény teljesen elpusztul.
A perkátai gazdák, a helyi vadásztárasággal összefogva a hétvégén elkezdték a
védekezést, a napraforgó vetések megmentésére a kisperkátai tavak környékén
található szántóföldeken.
Gázágyúkat használnak a madarak riasztására. A vadliba fél a lövés hangjától, így
nem száll le és nem dézsmálja a napraforgót.
Az ágyúzás a hétvégén kezdődött el és várhatóan 2 hétig, május végéig kitart.
Ezen idő alatt a hajnali óráktól kora délelőttig, illetve a délutáni óráktól kora estig,
két óránkénti időszakokban, sűrű ágyúlövéseket hallanak majd.
Az elkövetkező két hétben kérik/kérjük a lakosság megértését és türelmét. Az
mindannyiunknak fontos, hogy az elvetett napraforgó betakarításra is kerüljön,
hiszen a napraforgó étolaj szinte minden háztartásban fontos alapanyag, magjai
pedig joghurtban, gabonapelyhekben, kenyerekben és más készítményekben is
egészséges kiegészítők.
Köszönettel
Oláh István
ügyvivő alpolgármester
Perkáta, 2022. május 16.

Kép forrása: magasles.reblog.hu

 

 

vadkár

kategóriák: Ajánló

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.