2025. április 1. Szerző: kastely Hozzászólások kikapcsolva
A 42. Állomás Kulturális Egyesület gondozásában megjelent „Perkátai Értéktár” sorozat újabb füzettel gazdagodott: ”Magyar – Kínai Barátság” Perkátán címmel.
A szerkesztésben és kiadásban közreműködött: Rajcsányi László, Bakos Imre, Bogó Anikó, Horváth Árpád és a Perkátai ÁMK.
A füzet bemutatására a Perkátai Könyvklub szervezésében, 2025. március 28-án került sor. Az irodalmi teadélután vendége volt Bakos Imre, aki a rendszerváltás után, az új típusú szövetkezet elnökeként segítette Perkáta gazdasági életének stabilizálódását és fejlődését.
Perkáta településtörténete szempontjából a kínai kapcsolat mezőgazdasági és kulturális jelentőséggel bír.
A tanulmányokból való idézetek, az írásos emlékek és személyes visszaemlékezések révén betekintést nyerhetünk a mezőgazdasági termelőszövetkezet háború előtti és utáni történetébe, és a perkátai termelőszövetkezetek múltjába. Ismerteti Magyarország és Kína közötti kapcsolatának a gazdasági életükre gyakorolt hatását, valamint felidézi Perkáta és Kína közötti 65 éves baráti- és testvértelepülés emlékét.
A bemutatást követően baráti beszélgetésre és teázásra hívtuk meg a vendégeinket.
Az érdeklődők számára az új füzet elérhető a Győry-kastélyban.
Összefoglaló: Lászlóné Szabó Edit
Fotók: Csóti Bertold és Csóti Edit
487324093_2628360174171348_7830503953663035000_n
487337662_2628360474171318_3135125640116161456_n
487165255_2628360600837972_748790877296704830_n
487207805_2628360697504629_6463024925505255668_n
kategóriák: Ajánló

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.