„A játék.
Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó…” írta versében Kosztolányi Dezső.
Akik ellátogatnak a kiállításra, azok valóban sok csodaszép és különleges alkotással, építménnyel találkozhatnak – azonban a verset megcáfolva – itt szinte minden kockából készült.
És hogy játék-e? Ezt döntse el, aki ellátogat a kiállításra, hisz kicsiknek és nagyoknak – lehet, hogy épp egy gyerekkori emléket felidézve – egyaránt tartogat meglepetést.
Néhány, az építőjátékot kedvelő – vagy mondjuk inkább, hogy gyermekkorában sokat játszó és a legózás iránt még azóta is rajongó – ötletéből indult a kezdeményezés, hogy saját gyűjteményüket közkinccsé tegyék, megmutassák másoknak. Nagyon gyorsan találtak is ehhez hasonló érdeklődésű társakat, kik szívesen mutatják meg a kockákból készült építményeik néhány különleges, régóta őrzött darabját, vagy éppen egyedi, saját ötlet alapján készített felépítményeiket.
A tavalyi évben június 11-ét a Játék Nemzetközi Világnapjának (International Day of Play) nevezték ki. A kezdeményezéssel a játék fontosságára, örömére, a gyermekek játékhoz való jogára és a játéknak a gyermekek fejlődésére gyakorolt hatására akarták felhívni a figyelmet – az ENSZ, Unicef és WHO világszervezetek támogatásával – melynek egyik fő kezdeményezője épp a LEGO® csoport volt. A nap mottója: „Válaszd a játékot – minden nap!”
Kívánjuk, hogy a kiállítás megtekintése során az építmények, szettek adjanak ihletet a további építésre, alkotásra, játékra!
A kiállítás június 11-től a hónap végéig megtekinthető a Győry-kastély nyitvatartási idejében. Várjuk az óvodás és iskolás csoportokat is!
42. Állomás! Kulturális Egyesület