100 éve hunyt el Ady Endre
A Nyugat nemzedékének egyik legismertebb és mind a mai napig legmegosztóbb költője, a vérzivataros világháborús vereséget követő hónapokban, konkrétan 1919. január 27-én, egy évszázada hunyt el. Az év legjelentősebb irodalmi évfordulóján a magyar kulturális intézmények is megemlékeznek, ahogy teszi ezt irodalmi múzeumunk, a Petőfi Irodalmi Múzeum is előadásokkal, kiállítással, illetve ma délelőtt a Fiume úti sírkertben, a Nemzeti Emlékhelyen, Ady Endre sírjánál. Természetesen sok helyütt megemlékeznek az egyik legnagyobb hatású költőnkről:
Perkátán is sokszor idézzük, idéztük Adyt, a Perkátai Hírek hasábjain, a Nyugat folyóirat indulásának centenáriumán is Ady sorait használtuk fel, illetve még önkormányzati képviselő-testületi ülésen is szavaltuk. Most is tisztelgünk a nagy magyar költő egy versével, amelyet a csüggedők, elkeseredettek himnuszának is tartanak, hiszen nagyon jó önbizalom-erősítő.
Ady Endre: A muszáj Herkules
Dőltömre Tökmag Jankók lesnek:
Úgy szeretnék gyáván kihúnyni
S meg kell maradnom Herkulesnek.
Milyen hígfejüek a törpék:
Hagynának egy kicsit magamra,
Krisztusuccse, magam megtörnék.
De nyelvelnek, zsibongnak, űznek
S nekihajtanak önvesztükre
Mindig új hitnek, dalnak, tűznek.
Szeretném már magam utálni,
De, istenem, ők is utálnak:
Nem szabad, nem lehet megállni.
Szeretnék fájdalom-esetten
Bujdosni, szökni, sírni, fájni.
De hogy ez a csürhe nevessen?
Szegény, muszáj Herkules, állom,
Győzöm a harcot bús haraggal
S késik az álmom s a halálom.
Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi,
Jó lesz egy kis hódolás és csönd:
Így nem fogok sohse meghalni.
Perkáta-Budapest, 2019. január 27.
kép forrása: https://cultura.hu
