• Tájékoztatás- Jelöltek sorrendjének sorsolásáról

    Tisztelt Polgármester jelöltek! Tisztelt Helyi önkormányzati képviselő jelöltek! Tisztelt Nemzetiségi önkormányzati képviselő jelöltek! Tisztelt Választópolgárok! „A választási eljárásról” szóló 2013. évi XXXVI. törvény 160. §-a alapján a szavazólapon a jelöltek, illetve...

  • 31. Kistérségi Borverseny Perkátán

    A Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony szervezésében immár 31. alkalommal került megrendezésre a Kistérségi Borverseny, ezúttal a perkátai Győry-kastélyban. Az elmúlt évek, évtizedek során hagyománnyá vált, hogy az egyesület tagságának gerincét adó, három meghatározó település...

  • Kovácsné Bogó Katalin emlékére

    A családja szomorú szívvel tudatta, hogy 2024. április 20-án, életének 82. évében elhunyt Kovácsné Bogó Katalin, Perkáta egykori szeretett pedagógusa. 2024. április 26-án, 15 órakor vesznek tőle örök búcsút a perkátai temetőben, polgári szertartás szerint. Őszinte fájdalommal...

Az idejében felismert melldaganat gyógyítható! Perkátán lakó 45-65 év közötti asszonyok, akik 2 éven belül nem vettek részt emlőszűrésen, névre szóló meghívót kapnak szűrővizsgálatra A vizsgálat időpontja: 2018. június 6 – 12. között   Rendelési idő: 9-15:30 óráig, kivétel: 2018. június 6-án (szerdai napon) ...

M E G H Í V Ó            Tisztelettel meghívom a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete ülésére 2018. május 14-én (hétfő) 17:30 órától  a Községháza dísztermébe   Napirendi pontok: Beszámoló a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetésének végrehajtásáról A...

Tűzeset a Deák Ferenc utcában A hajnali órákban tűzeset történt a Deák Ferenc utca egyik családi házában, amelyet a család tagjai észleltek és oltottak el. A Katasztrófavédelem helyszínre vonuló tűzoltói a már eloltott tüzet ellenőrizték, illetve kisebb bontást végeztek a további tűz megakadályozása miatt. A családban...

Meghívó Szeretettel meghívjuk Önöket A 2018 évi “Születés hete” rendezvénysorozat alkalmából összeállított “A születés csodája” című fotókiállításra, a perkátai Győry-kastély épületébe. A kiállítás megnyitójának ideje: 2018. május 10. 16 óra Megcsodálhatjuk a perkátai gyerekek szülés...

Tisztelt Ügyfeleink!   Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Dunaújvárosi Járási Hivatal adonyi kormányablakában (2457 Adony, Rákóczi u. 21.) 2018.  május 24. napján áramszünet miatt szünetel az ügyfélfogadás.   A legközelebbi kormányablak elérhetősége Cím: 2400 Dunaújváros, Október 23. tér 1. Telefonszám: 25/795-244 Az...

Tisztelt Ügyfeleink!   Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Dunaújvárosi Járási Hivatal dunaújvárosi kormányablakában (2400 Dunaújváros, Október 23. tér 1.) 2018. június 4. napján az informatikai rendszer karbantartása miatt szünetel az ügyfélfogadás.   A legközelebbi kormányablak elérhetősége Cím: 2457 Adony, Rákóczi...

A Fejér Megyei Önkormányzat JELENTKEZÉSI FELHÍVÁST tesz közzé civil szervezetek részére a megyei felzárkózási fórumban való közreműködésükre (Pályázat). A Megyei Felzárkózási Fórum munkájában való részvételre azon civil szervezetek pályázhatnak melyek: - az MNTFS és/vagy a hátrányos helyzetű célcsoportokkal foglalkoznak...

Közvilágítási problémák bejelentése   Az elmúlt napokban számos közvilágítási problémát jeleztek felénk a Perkátán élők, amelyeket nagyon köszönünk, hiszen a bejelentések mind minket, mind a szolgáltató E.ON-t segítik a hiba elhárításában. Ha közvilágítással kapcsolatos hibákat észlelnek, akkor kérjük, hívják...

GONDOLTÁL MÁR ARRA, MI TÖRTÉNIK A KIDOBOTT HULLADÉKKAL? A tejesdoboz, a műanyag palack és a papírhulladék is más-más utat jár be a feldolgozás során. Kuka Kultúra Hulladékkezelők nyílt napja. Kövest a hulladék útját és nézd meg, miért fontos a szelektív hulladékgyűjtés! 2018. MÁJUS 11-12-ÉN SZERTE AZ ORSZÁGBAN ITT AZ...

Alkot a család – rajzpályázat 2018 a Családok éve. Ehhez kapcsolódóan a SZÉNA Egyesület kiemelt programokat szervez. Ennek egyik eleme az alábbi pályázati lehetőség, melynek témája a család. A felhívás az alábbi alkotó kategóriára terjed ki: - maximum A3-as méretű alkotás, mely bármilyen technikával készülhet:...

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.