Interjú Dr. Bogó Ákossal

Bogó Ákossal 2015 őszén készült interjú a Perkátai Hírek számára, amikor is bemutattuk, mint a Szegedi Tudomány Egyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatóját, aki annak idején a Perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulója volt. Most, 4 év elteltével újra meginterjúvolhattuk, immár, mint végzett, orvossá avatott fiatalembert.

Amikor mi először beszélgettünk erről, még nem konkretizálódott benned, hogy milyen irányban szeretnél elmozdulni, mint orvos. Jelenleg hogyan látod ezt, mi az, ami érdekel?

A háziorvoslás, ami megfogott, emellett pedig a kardiológia, ami megtetszett. Mindkettőnek jó alapja az általános belgyógyászat, amit választottam. Ha letelik az 5 év rezidensség, akkor majd még tudok dönteni, hogy a háziorvosság legyen, vagy pedig a kardiológia.

Mikor jött az elhatározásod, hogy orvos lesz belőled?

Igazából sosem volt bennem nagy elhatározás, csak ugye eljött az érettségi pillanata, amikor választani kellett valamit. Mindig úgy éreztem, hogy nekem jól megy a tanulás, jó jegyeim voltak. Emellett nagyon szerencsés vagyok, mert nagyon támogató a családom. Nem kellett soha diákmunkát vállalnom. Úgy éreztem, hogy ezt a rengeteg jót, amit én kapok, valahogy vissza szeretném adni a társadalom számára. Ezt kaptam, és úgy éreztem, ha mondjuk valami mást tanulok, amivel esetleg bizton sok pénzt keresnék, az nem az az út lenne, amit kigondoltam magamnak. Ezen felül Édesanyám az egészségügyben dolgozik, úgyhogy amúgy is kaptam a kis utalásokat, hogy az egy szép dolog, jó dolog… Belegondoltam, hogy igen voltaképpen jobban szeretem a biológia dolgokat, mint az irodalmat vagy a történelmet, és akkor inkább amellett döntöttem, hogy orvos leszek.

Hogyan épült fel a képzésed?

Az általános orvos képzés osztatlan képzés, viszont az első három év az inkább elmélet. Első évben tanulsz biológiát, kémiát és fizikát is. Aztán pedig jön a másodév, amikor meg az élettan, az anatómia kiteljesedik. A harmadévtől jön a korélettan. Ekkor jutottam el egyáltalán odáig, hogy úristen én orvos leszek, és ezt fogom csinálni. Tudod, van a kórház a fejedben és én már azon a kórházon belül fogok dolgozni. Mert addig az egész olyan volt, hogy egyetemre kerültem, most valami nehezet tanulok, és nagyon sokáig tartott mire rájöttem, hogy ez a nehéz most az orvostudomány lesz, én orvos leszek és betegeket fogok gyógyítani… Na ez ijesztő volt. Ott volt egy kis törés, hogy nem tudom, akarom e ezt csinálni, aztán egyszer csak sikerült, haladtam tovább és megszerettem. Egyre több gyakorlatom lett, egyre inkább éreztem, hogy igen, én erre képes vagyok.

Voltak ugye gyakorlati részei ennek. Mi volt a legmaradandóbb élmény számodra, mint diák, tanuló?

Igazából kiemelkedő egy sincs. Én azt kerestem ebben az egészben, hogy mi az, amit ebben élvezek, s azt tapasztaltam, hogy leginkább a betegekkel szeretek beszélgetni. Felvenni őket, látni azt, hogy izgulnak, aztán amikor kedvesen beszélsz hozzájuk, viccelődsz velük egy kicsit, akkor elkezdenek lelazulni, otthon érezni magukat, megnyugodni. Tényleg, mosolyogsz rájuk és visszamosolyognak. Tudják, hogy nincs akkora baj, valami csak lesz. Ez megy nekem. Úgy érzem, hogy ezt szívesen csinálnám.

Közvetlen vagy.

Igen. Ezért is szeretném a belgyógyászatot.

És mik a következő fázisok? Most ugye megvan a diploma. Mondtad, hogy 5 év rezidensség, ez mit takar?

Ez azt jeleni, hogy konkrétan a klinikán dolgozom. Már felvettek, mint rezidenst a Szegedi I. sz. Belgyógyászati Klinikára. A rezidens képzés úgy működik, hogy dolgozol a kórházban és mellette valami kis ösztöndíjat is kapsz. Dolgozol is, meg tanulnod is kell. Félévente vizsgák vannak, amiken át kell szépen menni. 5 éven keresztül ott dolgozok, és mellette tanulok is sokat, és ha a vizsgákból átmegyek, akkor szakorvossá leszek, tehát ez a szakorvosi képzés menete. Mivel én jelenleg általános orvos vagyok, most már felvehetnek általános orvosnak, de nem írhatok ki bizonyos gyógyszereket, nem végezhetek bizonyos vizsgálatokat, stb…

Hányan végeztétek most el az egyetemet?

Kb. 170-en összesen.

És hányan indultatok?

350 körül lehettünk.

Hol estek ki ezekből az emberek, mi volt a tapasztalat?

Legtöbben a harmadév végén.

Születtek e mondjuk életre szóló barátságok?

Abszolút. A lakótársammal együtt kezdtük ezt az egészet. Ő másodév után lett a lakótársam, sajnos még harmadévben elakadt, úgyhogy ő onnan folytatja tanulmányait, nem egyszerre fejezzük be, de ettől még nagyon jó a barátságunk. Meg hát ugye, akivel végigcsináltuk, csoporttársak, velük is erős a kapcsolat.

Úgy tudom, hogy te zenélsz is mindemellett. Miket csinálsz még szabadidődben?

A hatodév most egy kicsit szétcincálta a bioritmusomat. Mindig máshol voltam gyakorlaton, nehéz volt összeegyeztetni, de azért a zenét ’hál Istennek pont sikerült. Igen, van egy bandánk, Arrhythmia néven. Magyar rockot játszunk, Tankcsapdát, Depressziót és Roadot. Ezen kívül nagyon szeretek otthon leülni a gép elé és filmet nézni, játszani, nekem ez a teljes kikapcsolódás. Negyed és ötödévben nagyon sokat jártam edzeni. Jó volt odafigyelni mit eszek, egészséges és nem bonyolult dolgokat, magamnak sütöttem tojást meg csirkét. Nagyon szeretek eljárni egyébként futni, mondjuk ezt sajnos már ritkán csinálom.

Négy éve, amikor megkérdeztem, azt felelted, hogy előbb orvosnak kell lenned, hogy válaszolni tudják rá, úgyhogy most újra felteszem: szerinted milyen ember induljon el egy ilyen szakmában?

A türelem az nagyon nagy erény szerintem, az emberekkel szemben is. Mert rá fogsz jönni, hogy nem arról szól az orvoslás, hogy jön a beteg és meggyógyítod, hanem egy nagyon sokrétű és szerteágazó feladatsor kezdődik el. Az orvoslás hatalmas türelmet igényel és nem csodálom, hogy az emberek kiégnek ebben. Nagyon kevés az orvosok száma, és sokszor nagyon nagy a feszültség a munka során.

Mennyi időt kellett mondjuk tanulással tölteni?

A szorgalmi időszakokat mondhatjuk, hogy „elvicceltem”, úgyhogy ott nem készültem túl sokat. Az utolsó pillanatban lévő tanulások nagy mesterévé váltam. A vizsgaidőszakok viszont csúnyán tele voltak. Mondjuk ott is volt egy kis idő belazítani, de azért mindig úgy voltam vele, ha már elkezdtem, az utolsó egy hétben, – ha nagyon közel voltunk a vizsgához, az utolsó két hétben, – akkor már mindent szépen félre kellett tenni. Minden időt be kellett osztani; reggel van, mondjuk fél órám megnézni valamit a videómegosztón, de egyébként napközben pedig üljek le, még ha nem is úgy haladok, ahogy szeretnék. Max leülök és meditálok, hogy kicsit lenyugodjak. Ez így másod- és harmadévben már kellett. Az nagyon gyilkolja az embert. Nagyon sok idegösszeroppanás volt, én is túl voltam egy-kettőn. Tudod, hogy igazából tanulhattál volna jobban, de nem megy, ha abban sem vagy biztos, hogy ezt szívből akarod csinálni. Keresed a motivációt, mert azt hiszed, hogy megvan, ezt akarod csinálni, de egyszer csak egy akkora hegy előtt állsz, amit nem bírsz megmászni. Akkor nem tudod, hogy mi az, amibe kapaszkodhatsz, hogy ne essél le úgy, hogy ne tudd folytatni. Igazából visszatérve a kérdésedre egyrészt a türelem, másik pedig, hogy a stresszt bírni kell.

Az SZTE- t ajánlanád-e mint egyetemet?

Abszolút egyébként. Nem is csak az egyetem miatt. Annyira jó a diákélet, az emberek… Kimész, és mindenki kedves hozzád.

A jövőbeli terveket tekintve merre tovább?

Nem tudom még, az öt év annyira hosszú. Ha hat év alatt nézem, hogy hány tervem volt, akkor már most biztos vagyok benne, hogy nem tudom megmondani.

És akkor most téged Dr. Bogó Ákosnak lehet hívni?

Igen, elkészült a személyim. Megyek is érte jövő héten.

Milyen érzés?

Azt hiszem, nem tudom. Az volt nagyon-nagyon jó érzés, amikor sikerült az államvizsga, és megfürödhettünk a szökőkútban. Az zseniális volt. Lemostam magamról ezt a hat évet, meg az érzést, hogy ha most kivágnak, akkor hiába voltam itt, mert nincs semmi a kezemben. Akkor éreztem, hogy, most van valami a kezemben, ami az enyém. 6 éven keresztül diák voltam, úgy, hogy még semmit nem tettem le egy érettségin kívül az asztalra. Ez nehéz volt, mert még mindig semmit nem dolgoztam, még semmit nem tettem a társadalomért, még mindig csak egy ígéret vagyok, hogy ez majd valaha jó lesz. Egy befektetés voltam, ami még nem térült meg, és így nyomás volt rajtam, ahogy az évek mentek, alig vártam, hogy ez véget érjen. Ezt éreztem.
Tudod, erre mondják, hogy elröppen ez a 6 év, de nem, visszanézve se röppent el. Egy kisebb élet volt, amit ott leéltem, amíg megjártam ezt a kálváriát, illetve láttam, ahogy a jóbarátaim küzdöttek. Volt, aki simán megcsinálta, volt, aki sokkal jobban, mint én, de volt, aki kiesett már, és ezeket végignézni erősen megérinti az embert.

Hát nem semmi évek vannak mögötted, az biztos…

Igen, erős volt.

De te is erős voltál.

Nagyon sok boldogság volt benne. Fantasztikus embereket ismerhettem meg, fantasztikus emberekkel élhettem együtt így, ebben a 6 évben. Tényleg, hihetetlenek azok az emberek. Annyira értelmes és intelligens mindenki. Mindenkinek megvan a saját gondolata a világról, és ezek érdekes gondolatok, tudod? Érdekes meghallgatni, mert ők is olyanok, hogy megpróbálják értelmezni, hogy mit miért csinálnak, és érdemes végighallgatni, hogy kinek mi a célja. Ki, mit, miért csinál, mindenkinek megvan a maga kis célja, csak meg kell mindenkinek találnia azt.

Köszönöm szépen az interjút Dr. Bogó Ákosnak! Gratulálunk neki, s további sok sikert, kitartást kívánunk az útja során!

Horváth Dóri

Az Ákossal 2015-ben készült interjút az alábbi linken olvashatják el, a 17. oldalon:

http://www.perkata.hu/wp-content/uploads/2015/09/2015_08_09_perkatai.pdf