Tisztelt Lakosság!
„A MAGYARORSZÁG HELYI ÖNKORMÁNYZATAIRÓL SZÓLÓ 2011. ÉVI
CLXXXIX. TÖRVÉNY 32. § (2) BEKEZDÉS K) PONTJA ALAPJÁN AZ
ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ KÖTELES KAPCSOLATOT TARTANI A
VÁLASZTÓPOLGÁROKKAL, AKIKNEK ÉVENTE LEGALÁBB EGY ALKALOMMAL
TÁJÉKOZTATÁST NYÚJT KÉPVISELŐI TEVÉKENYSÉGÉRŐL.”
A fent idézett rendeletnek eleget téve, ezúton szeretném Önök
felé közzé tenni a tavalyi évre vonatkozó képviselői munkám
bemutatását.
Harmadik évemet töltöttem a testületben. A 2022-es évet követve
továbbra is a Pénzügyi Bizottság elnökeként is dolgoztam
községünk fejlődéséért.
Számos nyertes pályázatot tudhatunk magunkénak, és vannak még
bőven a 2024-es évre is számunkra kedvező lehetőségek.
Szavazataimmal mindegyiket támogattam.
Helyi rendezvényeink is évről évre színesebbek, színvonalasabbak
és nagyobb létszámmal látogatottabbak. Ezeken 99 %-ban részt vettem
és segítem a szervezők munkáját az előkészületekben és a
lebonyolításban is. Mint ahogy már 1 évvel ezelőtt is említettem,
számomra ez az egyik legkedvesebb munka a többi közt.
Képviselői munkámért továbbra sem kapok juttatást, és ezután is
társadalmi munkában fogom végezni.
Az egyik legfőbb elvárást is törekedtem megfelelően végezni,
miszerint kapcsolatot tartani környezetemmel, ismeretségi körömmel,
a lakosság jelzéseit, kérdéseit továbbítani. Ezután is
fordulhatnak hozzám bizalommal.
Köszönöm mindazoknak, de leginkább családomnak, akik segítik és
támogatják képviselői munkámat.
Tisztelettel:
Bölcskei-Csősz Nikolett
Önkormányzati Képviselő