• Brandnyúl Perkátán

    A kastélykertben kicsik és nagyok izgatottan várták ma délelőtt, hogy ellátogasson hozzánk Brandnyúl.  A programon Oláh István polgármester köszöntötte a gyerekeket és kísérőiket. A perkátai fiatalok mellett, más településekről is érkeztek érdeklődők. A program megvalósításában...

  • ÁMK igazgatói pályázat kapcsán döntéshozatal

    2024. május 23-án Perkáta Nagyközség Önkormányzata egyhangúlag Jákliné Rajcsányi Rozáliát a Perkátai Általános Művelődési Központ igazgatójává választotta meg. Az új igazgató 5 éves vezetői ciklusa 2024. augusztus 3-án kezdődik. Megnyugtató, hogy egy kiváló szakember,...

  • Elhunyt Dr. Tóth Ferenc településünk nyugalmazott gyógyszerésze

    A családja fájó szívvel tudatta, hogy 2024. május 19-én, méltósággal viselt betegség után elhunyt Dr. Tóth Ferenc a településünk egykori gyógyszerésze. Közel 34 évig szolgálta Perkátát patikusként, kiérdemelve a helyi emberek tiszteletét és szeretetét, sokan második háziorvosukként...

  • Tájékoztató- 001-es szavazókört érintő tájékoztatás

    Tisztelt Lakosság! Alább olvashatják a június 9-ei választásokkal kapcsolatos 001-es szavazókört érintő tájékoztatást. Perkáta Nagyközség Önkormányzata  

  • Meghívó képviselő-testületi ülésre

    Tisztelt Lakosság! Perkáta Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2024.05.22-én (szerdán) 17:00 órától testületi ülést tart, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket. Perkáta Nagyközség Önkormányzata  

2016. július 7. Szerző: perkata.hu Nincs hozzászólás

Még ma lehet jelentkezni a szombati foci kupára Horváth István szervezőnél! A vándorkupa július 9-én 8 órakor veszi kezdetét a Lovas Találkozóval párhuzamosan.

foci

kategóriák: Ajánló

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.