Fejér megyében, a Mezőföld keleti peremének völgyekkel szabdalt lösz fennsíkján települt Perkáta, melynek neve kelta eredetű. A vaskorszak kelta településrendszerének egyik lakott helye. Az I-IV. sz-ban a rómaiak foglalták el a területet, de a népvándorlási mozgalmak nyomait is követni tudjuk itt.

A XIII-XVI. sz-ban kun szálláshely volt, a hantosszéki kunkapitányság részeként. Régi nevének említése először Ozorai Pipo temesi főispán oklevelében fordul elő 1417-ben. A török hódoltság idején elnéptelenedik a község, kiűzésük után pedig délszlávok és főleg rác telepesek érkeztek ide. Szorgalmuk nyomán jelentős községgé fejlődött, amihez földrajzi helyzete, éghajlati adottságai is nagyban hozzájárultak.

A település múltjában a XVIII. sz. utolsó negyedétől a Győry család játszotta a legnagyobb szerepet. Mária Teréziától Radványi Győry Ferenc (IV.) 1775. június 25-én kapta meg Perkátát, ahová vincéseket telepít le, iskolát alapít, saját költségén római katolikus templomot építtet.

A lakosság száma az 1800-as évek elejétől napjainkig 3500-6000 fõ között mozog, a nagyközség lakóinak száma ma 4024 fő, a lakások száma pedig 1573, területe 7452 ha, ebből belterület 436 ha, mezőgazdasági jellegű település. Legnagyobb intézménye az Általános Művelődési Központ, melynek tagintézményei a Napköziotthonos Óvoda, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola és a József Attila Könyvtár.

Perkáta

Perkátai Polgármesteri Hivatal

2431 Perkáta, Szabadság tér 1.

Tel/fax: 06 (25) 507 570; 06 (25) 507 571

E-mail: hivatal@perkata.hu












    A honlapon található cikkek, képek, dokumentumok Perkáta Nagyközség Önkormányzatának tulajdonát képezik. Bármiféle másodközlés kizárólag írásos engedéllyel lehetséges.