Felhívás az egészségügyi intézmények látogatásával kapcsolatban Tisztelt Betegeink! Az új típusú koronavírus járvány megelőzésére 2020. március 16-tól az alábbi intézkedéseket foganatosítjuk: A betegváróban egyszerre tartózkodók számát a fertőzésveszély minimalizálása végett 1 betegre korlátozzuk! Természetesen...
Szilasy László átvette megbízólevelét A Helyi Választási Bizottság Vátkainé Boda Ildikó 2020. március 4-én benyújtott lemondását követően március 9-én történt ülésén hozott határozatot a soron következő legtöbb szavazatot szerző egyéni listás képviselő, Szilasy László részére adja ki a mandátumot. Szilasy...
Védekezéssel kapcsolatos megbeszélések A mai napon több ütemben történt egyeztető megbeszélés az országosan kihirdetett veszélyhelyzet, illetve az esetleges szigorúbb intézkedések kapcsán. Első ütemben a háziorvos és gyógyszerész Úrral egyeztettem, majd a második körben az intézményvezetőkkel és Polgárőrséggel. Harmadsorban...
A Perkátai ÁMK tájékoztatása a kulturális programok elmaradásáról A kialakult járványügyi helyzet miatt a Perkátai Általános Művelődési Központ által tervezett programok a korábban meghirdetett időpontokban elmaradnak. Ezek a következők: Csiky Gergely: Ingyenélők c. színházi előadás a rácalmási színjátszók szereplésében „Csipkecsodák...
Tisztelt Szülők! Az új koronavírus kapcsán kialakult helyzetre való tekintettel lehetőséget biztosítunk arra, hogy megelőzés céljából orvosi igazolás nélkül gyermekét otthon tarthatja 2020. március 26-ig. Kérjük, folyamatosan figyeljék a település és az óvoda honlapját (www.perkata.hu és www.perkata.info,), valamint...
Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár kéri az intézményvezetőket, hogy az új koronavírus kapcsán kialakult helyzetre való tekintettel a szülők részére a következő tájékoztatást, ismertetőt tegyék közzé. ,,Tisztelt Szülők/Gondviselők! Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új koronavírus kapcsán kialakult...
Az intézményi ünnepi műsorok sem kerülnek megtartásra és vészhelyzet kihirdetése Tegnap reggel még csak az önkormányzati ünnepség került lemondásra, de a mai napon az állami intézményfenntartón keresztül az iskola, a minisztériumon keresztül az óvoda kapott utasítást arról, hogy az intézményekben sem tarthatnak közös...
A hirdetmény az alábbi linken elérhető: doc00002520200311124539
A tájékoztató az alábbi linken elérhető: lakossági tájékoztató