2015. október 30-án Perkáta Nagyközség Önkormányzatának képviselőtestülete, valamint a helyi civil egyesületek, halottak napi megemlékezést tartanak. A koszorúzás a perkátai Kisboldogasszony Katolikus Templomnál veszi kezdetét 16 órakor, ezt követően a temetőben, majd a völgyön elhelyezett világháborús emlékműveknél kerül...
FOTOVOLTAIKUS RENDSZEREK KIALAKÍTÁSA PERKÁTA NAGYKÖZSÉG INTÉZMÉNYEIN A Környezet és Energia Operatív Program KEOP-4.10.0/N/14-2014-0036 azonosítószámú pályázata keretében 16 916 397 Forint támogatás segítette annak a projektnek az eredményes megvalósulását, mely során a Polgármesteri Hivatal, az Óvoda, a Fogorvosi rendelő...
Időpont: 2015. október 27. (szerda) 10 óra Helyszín: 2431 Perkáta, Dózsa György u. 15. (Győry kastély) A nyílt napon részt vett: Gu Xiaoyuan, Fengtai Körzet Önkormányzatának vezető helyettese Li Youyi, Peking 12-es számú középiskolájának igazgatója Feng Xiaoguang, Peking Fengtai Körzet Önkormányzatának Emberi Erőforrások...
A mai napon Perkátán üdvözölhettük Peking, Fengtai Körzetének delegációját. A tagok október 26-án este érkeztek Magyarországra. Előreláthatólag október 29-ig tartózkodnak majd az országban. A hat fős delegáció tagjai Gu Xiaoyuan Fengtai Körzet Önkormányzatának vezető helyettese, Li Youyi Peking 12-es számú középiskolájának...
Október 23-i ünnepi megemlékezésre, Perkátán a mai napon 17 órakor került sor. Az ünnepség Somogyi Balázs polgármester úr ünnepi beszédével kezdődött, aki beszédét az 56-os forradalom után hazánkat elhagyni kényszerülő tömegre való emlékezés köré építette. A Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti...
Zászlók elhelyezése az ünnep alkalmából A mai nap folyamán Perkáta Nagyközség központjában hetven darab zászló került kihelyezésre. Önkormányzatunk kezdeményezése, hogy nemzeti ünnepeink alkalmával díszítsék a falu utcáit, köztereit, ezzel emelve az ünnep fényét. A zászlók fele-fele arányban magyar, illetve perkátai...
2015, az év, amikor élővé válnak Perkáta kínai kapcsolatai Sok helyen olvashattak az elmúlt időszakban a perkátai Győry kastélyban jelenleg is zajló Kínához, közelebbről kínai testvértelepülésünkhöz, Huaxianghoz kapcsolódó projetünkről, a Kínai-magyar Kulturális Találkozóhely létrehozása a perkátai...
Október 23. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2015. október 22-én tartandó emlékműsorra! Helyszín: Perkáta, Faluház Kezdés időpontja: 17 óra Program: Beszédet mond Somogyi Balázs polgármester Fellépnek a Hunyadi Mátyás Általános Iskola diákjai
Changchuni vendégek Perkátán A mai napon újabb kínai delegáció látogatott el Perkátára. A csoport Fejér megye kínai testvértartományának, Jilin tartománynak a közel 8 milliós székhelyéről látogatott el Perkátára. A delegáció gazdasági szakemberekből állt, akik a különböző changchuni kereskedelmi hivataloktól...
Önként, közösségben, másokért A katolikus, a református és az evangélikus egyházak „72 óra kompromisszum nélkül” című, háromnapos országos akciót hirdettek, amelynek célja, hogy a fiatalok önkéntesen, és közös összefogással példát mutatva, szebbé és élhetőbbé tegyék a környezetüket. A Perkátai Római Katolikus...